menu

Családireceptkönyv.hu

MELEG SZÍVSALÁTA


Írta:

Elk. idő: 40 perc
Adag: 4 fő
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


2-4 fej, salátának csak a belső "szív" része kell, egyben hagyva, majd kettőbe vágva
15-20 dkg füstölt húsos kolozsvári szalonna, kockázva
2-3 gerezd fokhagyma, lapkákra vágva /lehet több is/

Öntet:
2-4 tk. cukor
2-3 ek. ecet
1,5-2 dl hideg víz
só, bors

Elkészítés:


Az öntet hozzávalóit össze is keverhetjük és így készítjük oda a főzéshez, szerintem így jobban a szánk ízéhez igazíthatjuk, de lehet külön-külön is.

A szalonnakockákat pici zsíron piros, ropogósra sütöttem, majd kivettem egy kistányérra és félretettem.
A visszamaradt zsíradékra rászórtam a cukrot, egyet kevertem rajta, jött hozzá az ecet, só, bors, majd felöntöttem a vízzel és már ehhez az öntethez adtam a fokhagymát. Pár percig jól összeforraltam az egészet, és persze kóstolgattam, miből kell még hozzá, hogy igazán finom legyen, azt természetesen pótoltam.
A mosott, negyedelt salátaszíveket beleforgattam ebbe a forró ízes lébe és jól összeforgattam, hagytam 2 percig rotyogni benne, majd egy sütőtálba öntöttem át az egészet és a tetejére szórtam a szalonnapörcöt.
Szerintem egy kicsit főttnek, és egy kicsit nyersnek is kell maradnia.

Trükkök, tippek, praktikák:


Tálaláskor lehet joghurttal v. tejföllel meglocsolni.
Sültekhez is kiváló meleg saláta, sőt egyenesen különleges.
Friss kenyérrel, hús nélkül, csak így magában is nagyon finom, fölséges ebéd.

MELEG SZÍVSALÁTA

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Saláták / Hidegtálak,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
MELEG SZÍVSALÁTA
MELEG SZÍVSALÁTA

Az öntet hozzávalóit össze is keverhetjük és így készítjük oda a főzéshez, szerintem így jobban a szánk ízéhez igazíthatjuk, de lehet külön-külön is. A szalonnakockákat pici zsí...

Elkészítési idő: 40 perc
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Hajni
KFC káposzta salátája
KFC káposzta salátája

A káposztát és a répát egy tálba tesszük, hozzákeverjük a hagymát is. A többi hozzávalót egy kis edénybe öntjük és jól összekeverjük, majd ráöntjük a zöldségekre és jól összedolgoz...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Francia saláta
Francia saláta

A krumplit és a sárgarépát vágd apró kockákra, majd a zöldborsóval egyetemben külön-külön főzd meg őket. A tejfölt a majonézzel és a mustárral keverd össze. Ebbe a mártásba keverd...

Elkészítési idő: 1 óra15 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Cukkini sajt
Cukkini sajt

Egy közepes cukkinit kockára vágunk és kevés (max. 1 dl. vízben) puhára főzzük. Nem kell megpucolni a cukkinit, ezért lesz zöld színe a sajtnak. Ízesítjük himalája sóval, friss...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk