menu

Családireceptkönyv.hu

Piedone hagymás babja


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók 4-6 személyre
1 kg főtt bab (konzerv is lehet)
1 kg csont nélküli tarja
10 dkg füstölt szalonna
4 vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
1 teáskanál barna cukor
1 kávéskanál kakukkfű
őrölt bors

Elkészítés:


A kis kockákra vágott szalonna zsírját kiolvasztjuk, és az ujjnyi szeletekre vágott tarja mindkét oldalát megpirítjuk rajta. Sózzuk, borsozzuk, majd kis vizet aláöntve, az elpárolgó folyadékot folyamatosan pótolva, lefedve majdnem puhára pároljuk. Ezután a húst kivesszük, a visszamaradt zsiradékba beleszórjuk a cukrot, megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a karikákra vágott vöröshagymát, és addig kevergetjük, míg borostyános színt nem kap. Ráöntjük a babot kb. 2 dl főzővízzel együtt (a konzervet a levével). A kisebb kockákra vágott, lehúzott héjú paradicsommal, a reszelt fokhagymával és a kakukkfűvel ízesítjük, ha kell, adunk még hozzá sót és borsot is. Visszatesszük bele a tarját, és a legkisebb lángon, lefedve még 30 percig főzzük.
Friss kenyérrel tálaljuk.

Tipp: aki szereti, csilit vagy erős paprikát is tehet bele. A kakukkfű mellett oregánóval és bazsalikommal is fűszerezhetjük.

Piedone hagymás babja

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Imre
Dzsuvecs, rakott lecsó
Dzsuvecs, rakott lecsó

A húst felszeleteljük nem túl vékonyra, kicsit kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. A rizst megmossuk. A zöldségeket felkarikázzuk. A hőálló edény aljára kevés olajat öntünk, és szig...

Elkészítési idő: 1 bóra 30 perc
Nehézség: Közepes
share
Avatar KF Tabulé (bulgursaláta)
KF Tabulé (bulgursaláta)

A borsót előző este áztassuk be (vagy használjunk konzervet) ,főzzük meg külön a borsót és a bulgurt. Majd keverjük őket össze,adjuk hozzá a csirkemellet, az apróra vágott lilahag...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Írta: Zsuzsa
Csőben sült karfiol (lengyeles)
Csőben sült karfiol (lengyeles)

A karfiolt rózsáira szedjük és sós vízben, forrástól számítva 5 percig főzzük. Egy edényben összekeverjük a krémsajtot, a főzőtejszínt, a tejet, és a szerecsendiót. Ráöntjük a ka...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Habos, rakott zsemle recept
Habos, rakott zsemle recept

A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a lekvárt és jól elkeverjük. A zsemléket ujjnyi szeletekre vágjuk. A tojásokat felverjük 5 dkg cukrokkal, majd a...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk