menu

Családireceptkönyv.hu

Brokkolis-sütőtökös pite (quiche)


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Az omlós tésztához:
20 dkg liszt,
15 dkg vaj vagy Rama
csipetnyi só
5-6 evőkanál hideg víz

Töltelék:
50 dkg brokkoli,
30 dkg sütőtök,
3 dl tejszín,
3 tojás sárgája,
őrölt szerecsendió, bors, só


Elkészítés:


Tegyük a lisztet egy tálkába, vágjuk rá a jéghideg vajat vagy Rama-t, sózzuk meg, majd kezünkkel morzsoljuk össze. Adjuk hozzá a vizet és gyúrjuk cipókká. Felhasználásig tartsuk hűtőben.

Szedjük szét rózsáira a brokkolit, húsosabb szárait is vágjuk kockákra. A sütőtököt is hámozzuk meg, majd azt is vágjuk kockákra. Egy fazékban forraljunk fel sós vizet, majd tegyük bele az alaposan megmosott brokkoli darabokat és az összekockázott sütőtököt. Főzzük két percig, utána szűrjük le, majd hideg vízzel hűtsük le, és alaposan csepegtessük is le.

Egy lisztezett deszkán nyújtsuk ki az omlós tésztát fél centi vastagságúra, majd béleljünk ki vele egy vajjal megkent és liszttel megszórt, körülbelül húsz centi átmérőjű peremes kerek sütőformát. Tegyük bele a leforrázott brokkolit és a tököt, igazgassuk el.

Öntsük egy kis tálkába a tejszínt, adjuk hozzá a tojások sárgáját, fűszerezzük őrölt szerecsendióval, darált borssal és sóval. Keverjük jól össze, majd öntsük az egészet a zöldségekre. Előmelegített sütőben 150 fokon süssük körülbelül 40-45 percig. Ha elkészül, várjunk vele míg kihűl, szeleteljük cikkekre és friss, ropogós salátalevelekkel tálaljuk.

Keverhetünk a tejszínes öntetbe füstölt sajtot vagy füstölt tofut is. Így még tartalmasabb lesz a pite.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Baszk sült rizs
Baszk sült rizs

Egy serpenyőben olajat hevítünk, és megpároljuk rajta a finomra aprított hagymát. Rádobjuk az apró kockára vágott kaliforniai paprikát, gyorsan lepirítjuk, majd hozzáadjuk a rizst,...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Simon Éva
Szabolcsi töltött káposzta
Szabolcsi töltött káposzta

Kezdem a káposztával: Vizet forralok, melybe beleöntöm az ecetet. A káposzta közepét (torzsát) éles késsel kikanyarítom, „ezt a gyerekek szívesen elrágcsálják” és a fejet bele he...

Elkészítési idő: 3 óra
Nehézség: Nehéz
share
Avatar Sajttal, sonkával göngyölt sült padlizsán és cukkini
Sajttal, sonkával göngyölt sült padlizsán és cukkini

A cukkinit és a padlizsánt megmossuk, felszeleteljük. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. Beletesszük a szeleteket. Mindegyik szeletre teszünk egy szelet sonkát és sajtot. A szele...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Katalin
Gőzgombóc
Gőzgombóc

A lisztet, a tojássárgáját, a cukrot és a sót a robotgép keverőtáljába tesszük. Belemorzsoljuk az élesztőt és ráöntjük a langyos tejet. Dagasztólapáttal ruganyos tésztát gyúrunk be...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk