menu

Családireceptkönyv.hu

Tiramisu torta (paleo)


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


A piskótához:

5 tojás

8 dkg eritritol (xilit vagy nyírfacukor)

1/2 vaníliarúd

10 dkg finomra darált mandula

1 csapott teáskanál szódabikarbóna

csipet só


a krémhez:

20 dkg Totu krém

3 L-es tojás

3 evőkanál eritritol (xilit vagy nyírfacukor)

1/2 vaníliarúd


továbbá:

1 dl főzött kávé

1 teáskanál holland kakaó

Elkészítés:


A piskótához a tojásfehérjét majdnem teljesen kemény habbá verjük. A verést továbbra is folytatva egyesével hozzáadjuk a tojássárgákat is, majd evőkanalanként a vaníliával porrá őrölt, átszitált édesítőt is. Végül óvatosan, hogy a hab össze ne törjön, hozzáforgatjuk a szódabikarbónával elkevert mandulát is. Sütőpapírral bélelt 22 centis tortaformába töltjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve kihűtjük. Három lapba vágjuk. A lapokat meglocsoljuk a kávéval. Az alsó lapot megtöltjük a krém harmadával, amihez a tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját fehéredésig keverjük a vaníliával porrá őrölt, átszitált édesítővel. Hozzákeverjük a Totu krémet, végül óvatosan hozzáforgatjuk a felvert tojáshabot is. Rátesszük a második lapot, majd arra a maradék krém felét. Erre kerül az utolsó lap és végül a maradék krém. Rászitáljuk a kakaót és egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek összeérhessenek. Másnapra szépen szeletelhetővé válik a torta.


Trükkök, tippek, praktikák:


Volt már egy nekifutásom kókusztejszínnel, de annyira nem ízlett, hogy érdemesnek tartottam volna a megosztásra. Ez a mostani viszont remekül visszaadja a paleo előtt készült Tiramisu tortám ízvilágát. A receptért köszönetet szeretnék mondani Eff Vének a Paleolit táplálkozás-kompromisszumok nélkül csoportban megosztott remek Tiramisu ötletéért. Ebből indultam ki a torta elkészítésénél. A piskótáról annyit tudni kell, hogy ahogy én készítettem kicsit nedvesebb maradt, mivel kávéval locsoljuk meg így igazán nem zavaró. Ha valaki szárazabb piskótát szeretne a mandulához 1 evőkanálnyi nyílgyökér lisztet keverjen.
AKCIÓ!!! "A hozzávalókat megtaláljátok jó áron a Diétás-Ételek-Webshopban, ahol májusban 5 % kedvezmény jár a blog olvasóinak az alábbi kuponkóddal: DÉWTÜCSÖKBOGÁR -5% amit a megjegyzés rovatba kell beírni"
A totut a totukrémet és a tojásrudat paleo és bio boltokban, valamint a gyártó Capriovus Budapesti telephelyén Bp. XIV.ker. Varannó u. 3. (Nyitva H-P 7-16) tudjátok beszerezni. Vidéken és Szlovákiában élőknek érdemes náluk telefonon, vagy emailben érdeklődni, mert a járat útvonalán, egyeztetéssel megbeszélt találkozó szerint, érték határ nélküli rendeléssel szállítják ki az árut. Tel:222 5906, 222 5932, 222 5933

Tiramisu torta (paleo)

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Krémes sütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Tünde
Kávékrémes kókuszkocka
Kávékrémes kókuszkocka

A tésztához a tojások fehérjét a sóval kemény habbá verjük, majd részletekben beledolgozzuk a cukrot is. A sütőporral, kókusszal elkevert lisztet egy keverőlapát segítségével óvato...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Írta: Tünde
Epres krémes
Epres krémes

Elkészítése: A kiengedett tésztát lisztezett deszkán ketté osztjuk, és vékonyra kinyújtjuk. Gáztepsibe helyezzük, villával kissé megszurkáljuk, majd 210 fokos, előmelegített sütőb...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Narancsos amerikai krémes
Narancsos amerikai krémes

A piskótához a tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, vízzel, majd a kakaós, sütőporos liszttel. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, majd 180 C fokon megsütjük. (kb. 20-25 perc)...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Kitti
Raffaello szelet ?
Raffaello szelet ?

?A tojások fehérjét az édesítővel habbá verjük. ?Hozzáadjuk az átszitált liszteket és a kókuszreszeléket majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 170°-ra előmelegített süt...

Elkészítési idő: 60 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk