menu

Családireceptkönyv.hu

nutellás kalács


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


50 dkg liszt
3 tojás sárga
2 dkg élesztő
4 evőkanál cukor
4 dl tej
5 dkg vaj/margarin
késhegynyi só
nutella vagy annak változatai
a tetejére:
1 tojás
szeletelt mandula

Elkészítés:


Egy nagyobb tálban összegyúrjuk a lisztet, a vajat, a tojást, a pici sót és a cukorral, kevés tejjel felfuttatott élesztőt és a langyos tejet is hozzáadva elkezdjük dagasztani.
Legalább 20 percig dagasztjuk, míg hólyagos nem lesz, és el nem válik a kezünktől és az edény falától.
A tetejét és az alját is meglisztezve legalább 1 órát langyos helyen kelesztjük.
Ezt követően két felé osztjuk, és 3-3 cipót csinálunk. Mindhárom cipót hosszúkásra nyújtjuk, majd megkenjük a nutellával és fonatokká sodorjuk. A három fonatot összefonjuk, majd
körbehajtva beletesszük az edénybe, amiben sütjük. Az edényt sütőpapírral béleljük.
Ismét kelesztjük, majd megkenjük a felvert egész tojással és megszórjuk a mandulával.
Ezt tesszük a másik 3 cipóval is.
Hideg sütőben kezdjük sütni /addig is magasodik, míg a sütő bemelegszik/, közepes tűznél készre sütjük./30-40 perc/ Ha a teteje túl gyorsan barnul, alufóliával befedjük.
Ebből az adagból én két kalácsot készítek és 18 cm átmérőjű edényben sütöm.
Kicsit időigényes, de megéri, mert nagyon finom.

nutellás kalács

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Kalácsok,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Fahéjas napkalács
Fahéjas napkalács

1 • Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben 1 ek cukorral. 2 • A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a maradék cukrot, a vaníliás cukrot, a sót a to...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Anikó
141. Héveknédli bableveshez
141. Héveknédli bableveshez

A hozzávalókból lágyabb kelt tésztát dagasztunk, amelyet egy órán át kelni hagyunk. A tésztát 4 részre vágjuk. Minden egyes darabot téglalappá nyújtunk. Olvasztott zsírral megke...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar
Írta: Anikó
151. Ötperces túrós kuglóf
151. Ötperces túrós kuglóf

A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra, alul-felül sütésre. 2. A margarint enyhén megolvaszthatjuk, hogy könnyebben kezelhető legyen, de ne legyen teljesen felolvasztva. Ezután a csipet s...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar Húsvéti kalács
Húsvéti kalács

Lehet géppel vagy akár kézzel is dagasztani. Gépbe egyszerűen csak belemérjük a szoba hőmérsékletű hozzávalókat. Kézzel történő dagasztáskor tálba mérjük a lisztet, elkeverjük a...

Elkészítési idő: 2 óra
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk