menu

Családireceptkönyv.hu

Baconbe tekert sajttal, sonkával töltött csirkerolád


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


2 csirkemell-filé (pulyka is lehet)

bors
8 szelet füstölt sonka
10 dkg füstölt sajt
8-12 szelet szeletelt füstölt bacon

Elkészítés:


A húsokat megmostam, felszárítottam, hosszában elfeleztem. Az így kapott 4 húst egyenként a legvastagabb felétől kiindulva majdnem teljesen kettévágtam a vastagságát. Szétnyitottam, sütőpapír alatt enyhén kiklopfoltam, felső felüket sóztam, durvára őrölt borssal hintettem, ráfektettem 2 szelet sonkát, a reszelt sajt negyedét. Feltekertem (már nem sóztam), majd a baconszeletekkel beborítottam, egymás mellé tepsibe fektettem, alufóliával letakartam.
190 fokra előmelegített légkeveréses módra állított sütőbe toltam, ahol fél órát így sütöttem, majd a fóliát levéve és felső grillező funkcióra kapcsolva (akár a hőt is emelve) további 20-25 percig pirítottam (míg a bacon szépen megsült).

Mellé sóval, borssal, vajjal, fokhagymával, szerecsendióval és tejszínnel ízlés szerint elkevert krumplipürét tálaltam.

Melegen, hidegen egyaránt finom, laktató étel, a gyerekek is kedvelik.

Baconbe tekert sajttal, sonkával töltött csirkerolád

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Csirke - Szaftos sült csirke tésztával
Csirke - Szaftos sült csirke tésztával

1. A csirkét bedörzsöljük a fűszerkeverékkel, és legalább 1/2 napig a hűtőszekrényben hagyjuk, hogy a hús pácolódjon. 2. Ezután sütőzacskóban szép pirosra, ropogósra sütjük a cs...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Mustáros csirkemell kukoricás sajttal sütve
Mustáros csirkemell kukoricás sajttal sütve

A csirkemellet szeljük fel, de ne túl vékonyra. Sózzuk, borsozzuk, majd kenjük be mustárral, és hagyjuk egy kicsit állni. Egy serpenyőben a szalonnát megpirítjuk , majd a visszama...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Baconbe göngyölt csirke
Baconbe göngyölt csirke

A csirkemell filét megmossuk, négy szeletre vágunk. A közepét legyező alakban bemetsszük, enyhén klopfoljuk majd sózzuk és borsozzuk. Megpucoljuk a zöldségeket, felszeleteljük és...

Elkészítési idő: 75 perc
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Hajni
Mediterrán csirkemell
Mediterrán csirkemell

A csirkemellet felszeleteljük majd kiklopfoljuk és a szeleteket egy sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük. A húsokat megszórjuk a fűszerekkel, majd minden húsra 1-1 szelet parad...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk