menu

Családireceptkönyv.hu

GULYÁS LEVES GAZDAGON


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


50 dkg sertéshús (vagy marhahús)
15 dkg leveszöldség
50 dkg burgonya,
2 fej hagyma,
só, pirospaprika, köménymag, őrölt bors, majoránna,
2 evőkanál olaj,
víz,

Elkészítés:


Az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre pirítjuk, levéve a tűzről beletesszük a pirospaprikát, borsot, köménymagot (hogy az emésztést elősegítse), majoránnát, és sót ízlés szerint, és ezeket összekeverjük, majd a felkockázott húst megforgatjuk benne, és ismét feltesszük a tűzre. Fehéredésig pirítjuk, de vigyázunk, hogy a pirospaprika ne égjen meg, mert akkor keserű lesz. Felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje, és hagyjuk fedő alatt főni.

Amíg a hús megfő, addig elkészítjük a csipetkét.

Csipetke (Háztartási robotgép darabolójával készül)
5 evőkanál liszt, só, 1 egész tojás (ha kicsi a tojás, akkor még 1 kávéskanál víz is kell hozzá) összedolgozzuk kézzel, vagy daraboló géppel. Hozzáadunk még 2 evőkanál lisztet, hogy ne ragadjon össze, és csipetke nagyságura aprítjuk fel. Célszerű a daraboló gépbe egyszerre 4-5 nagy cseresznye nagyságú gombócot daraboltatni, mert így egyenletesebb lesz a csipetke, és nem erőltetjük meg a gépet sem. Lisztezett tányérra tesszük kicsit száradni, amíg a levesbe belefőzzük.

A hús puhulni kezd, akkor a megtisztított leveszöldséget karikára vágva beletesszük, és a kockára vágott burgonyát is. Az egészet felöntjük vízzel a kívánt mennyiségűre + 1deci, mert a csipetke is felveszi a folyadékot. Amikor már majdnem kész, a csipetkét is belefőzzük. Addig forraljuk, amíg a csipetke is megpuhult. Ha szükséges, még a sót pótolhatjuk, és erős paprikával pikánssá tehetjük a levest.

GULYÁS LEVES GAZDAGON

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Meleg levesek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: GereHajnal
Zöldségleves
Zöldségleves

fonnyassz póréhagymát egy fazékban kevés olívaolajon, majd dobáld rá a sárgarépát és a zellert. Kicsit pirítsd őket, majd öntsd fel zöldségalaplével. Ez lehet fűszerezett forró víz...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Hasé leves,avagy a menzák sztárja
Hasé leves,avagy a menzák sztárja

A hagymát felkockázzuk és kis vízzel felengedjük.Ha kicsit lefő a leve,újra felengedjük és beletesszük a darálthúst.Átforgatjuk és fűszerezzük,mint a pörköltet. Mikor minden benne...

Elkészítési idő: 10 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar  Klasszikus csontleves
Klasszikus csontleves

A csontokat beleteszem egy fazékba, felengedem vízzel. Felteszem főni, jó nagy lángon. Mikor kezd habot engedni, azt szűrőkanállal szépen leszedegetem róla, ez eltarthat 10-20 perc...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Csirkegombócleves recept
Csirkegombócleves recept

csirkemelleket kicsontozzuk. A megtisztított zöldségeket vékony karikákra vágjuk és a csontokkal, egész vöröshagymával 3 liter hideg vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk a fokhagy...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk