menu

Családireceptkönyv.hu

Húsleves/vadas/zsemlegombóc

Írta:

Elk. idő: fél vasárnap
Adag: 4 adag
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:

három hátrészes csirkecombból, 4 sárgarépával, 2 fehér répával, fél zellerrel, fél karalábéval, karfiollal, 1 gerezd fokhagymával, 1 póréhagymával, 1 paprikával, 1 paradicsommal, 1 egész burgonyával, 1 csokor petrezselyemzölddel, 10 szem egész borssal, sóval, csipet sáfránnyal

A leveshúsból:
kifőztem három kemény tojást a húspástétomhoz, és addig összeaprítottam a leveszöldségeket a vadashoz, a húst kicsontoztam, és összeaprítottam a húspástétomhoz

a tojásokat is összeaprítottam és a petrezselyem zöld csokrot is, őrölt fekete borsot, mokkáskanál fokhagyma krémet, fél tubus majonézt, 1,5 dl tejfölt, 1 evőkanál mustárt tettem az aprított hús-, és tojás pástétom alaphoz, sóval ízesítettem, és alaposan kikevertem a húspástétomot, (A leveszöldségek várják, hogy majd a vadas mártásba kerüljenek)

Az ízlés szerint fűszerezett és alaposan kikevert húspástétomot kicsumázott paprikákba és műanyag dobozba töltöttem. A paprikák a szomszédnéniékhez kerültek.

a zsemlekockákat sütőpapírra téve betettem a forró sütőbe pirulni

közben feltettem sós vízet forrni a zsemlegombócoknak, el kezdtem pirítani 0,5 dl olajon a felaprított leveszöldségeket, és aprócska lángon két csapott evőkanál kristálycukrot kezdtem pirítani a vadas mártáshoz

35 dkg finomlisztet, mokkás kanál sót, 2 egész toijást összekevertem annyi vízzel, hogy keményebb nokedli tésztát kapjak a kikevert nokedli tésztába beleszórtam a pirított zsemlekockákat, és jól elkevertem
hideg vízzel bevizezett kézzel gombócokat formáltam a masszából, és a lobogó sós vízben főztem őket 10 percig, közben megpirult a zöldség és szépen megkaramellizálódott a kristálycukor is. A pirult zöldségre rászórtam egy kanál lisztet, picit pirítottam még együtt őket, egy teáskanál pirospaprikával elkevertem, majd felöntöttem egy pohár tejföl, 3 evőkanál mustár és 4 dl húsleves keverékével. Amikor felforrt a zöldséges vadas alap 5 babérlevéllel összeforraltam, majd a langyosra hűlt karamellizálódott kristálycukorra öntöttem .
Amikor folyamatos kevergetéssel elolvad a karamellizálódott kristálycukor kóstolással utóízesíthetjük egy kis őrölt borssal, sóval, vagy amit még kíván, és a vadas mártásunk el is készült (Ez kb 10 perc). Közben a kifőtt gombócokat leszűrte

Elkészítés:

Trükkök, tippek, praktikák:

Húsleves, majd a húsleves husijából: pástétom, a zöldségekből vadas, s hozzá zsemlegombóc.

Hétvégi menűnek kíváló és takarékos !!!!

Húsleves/vadas/zsemlegombóc

Kinek a kedvence ez a recept?

favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:

Meleg levesek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Ilona
Grizgaluska
Grizgaluska

1 tojás fehérjéből habot verünk. Amikor kemény, beletesszük a sárgáját. Annyi grizt adunk hozzá, hogy puha maradjon (kb. 3 evőkanálnyi). A fővő levesbe kávéskanállal kiformálva bef...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Írta: Brigi
Tárkonyos csirkeraguleves
Tárkonyos csirkeraguleves

A csirkemellfilét apró kockákra vágjuk. Egy jó nagy lábosban felhevítjük az olajat, rádobjuk a húst és fehéredésig pirítjuk. A zöldségeket felkockázzuk és a húshoz adjuk. (Személ...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: suhajpeter
Pravá jihočeská kulajda
Pravá jihočeská kulajda

Houby očistíme a nakrájíme je na větší kousky. Syrové oloupané brambory nakrájíme na kostičky a s houbami povaříme v osolené vodě, do které jsme přidali koření - kmín, nové koření,...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Írta: Anita
VEGYES ZÖLDSÉGLEVES
VEGYES ZÖLDSÉGLEVES

A hagymat aprora vagjuk A sargarepat es, a feherrepat kockakra vagjuk Keves olajon megparoljuk a hagymat,utana hozzatesszuk a kockara vagott repakat Osszekeverjuk,es felontjuk v...

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk