menu

Családireceptkönyv.hu

Zebrakocka


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


A tésztához:
50 dkg darált háztartási keksz
5 evőkanál kakaópor
3 evőkanál Extra Jam (baracklekvár)
1 evőkanál rum
5 dkg vaj
5 evőkanál porcukor
kb 3 dl tej
A krémhez:
3 dl tej
3 evőkanál liszt
1 teáskanál vaníliakivonat
5 evőkanál porcukor
5 dkg vaj
15 dkg kókuszreszelék
A tetejére:
10 dkg étcsokoládé
1 kávéskanál olaj

Elkészítés:


Először a krémet készítem el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverem a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzöm. Ha kihűlt, ízesítem a vaníliával, a cukorral és elkeverem a vajjal meg a maradék kókusszal.

A tészta hozzávalóit összedolgozom annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjak. Három részre osztom és porcukorral megszórt deszkán 20*30 cm-es lapokat nyújtok belőle. Az első lapot a tepsibe helyezem, erre kenem a krém felét, ráteszem a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedem.

Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal és rákenem a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe teszem, majd kockára vágva tálalom.

Zebrakocka

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Almás lepény
Almás lepény

1. Az almákat megmossuk, meghámozzuk, majd nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Ha az almának sok a leve, akkor kézzel egy kicsit kicsavarjuk (ha sok lé marad alatta, akkor a tészta e...

Elkészítési idő: 1 ó
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Anna
Zserbógolyó ahogy Jacqueline készíti
Zserbógolyó ahogy Jacqueline készíti

A darált háztartási kekszet és a diót összekeverjük a sárgabaracklekvárral. Golyókat formázunk belőle, majd fél órára a hűtőbe tesszük. Az étcsokit felolvasztjuk, és a golyókat m...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Dunahullám /nagy kedvenc/
Avatar Czinegéné Csiki Ilona Kedvelnék
Dunahullám /nagy kedvenc/

1. A margarint addig keverem a cukorral,míg fel nem oldódik.Ezután a tojásokat egyenként hozzákeverem.A lisztet összekeverem a sütőporral és a margarinos keverékhez adom.A masszát...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Ötperces túrós
Ötperces túrós

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. 2. A hozzávalókat csomómentesre leverjük, és már zutty, mehet is egy kisebb, sütőpapírral bélelt tepsibe, majd a sütőbe (nálam 23*28-as). 3. E...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk