menu

Családireceptkönyv.hu

A nagyi ínyenc fasírozottja


Írta:

Elk. idő: 1,5 óra
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:



50 dkg sertéslapocka,
1 db egynapos zsemle,
1 tojás,
1,5 dkg só,
1 cikk fokhagyma,
kávéskanálnyi finomra vágott vöröshagyma,
kávéskanálnyi finomra vágott zöldpetrezselyem,
késhegynyi törött bors,
2 evőkanálnyi zsemlemorzsa,
20 dkg zsír.

Elkészítés:


Készíthetjük úgy is, hogy sertés- és marhahúst vegyesen használunk, 25-25 dkg-ot. Egy zsemle helyett használhatunk 2 zsemlét is, ebben az esetben 2 tojással állítjuk össze a vagdalt húst. A darálva vásárolt húst 4 órán belül fel kell használni, addig is hideg helyen kell tartani.

Ha otthon daráljuk meg a húst, előzőleg megmossuk, az inakat eltávolítjuk és apróra felvágjuk. A zsemléket vízben (vagy tejben) megáztatjuk, nagyon jól kicsavarjuk, szétmorzsoljuk (vagy a hús után ledaráljuk), a húshoz adjuk. 5 dkg zsírt olvasztunk, az olvasztott zsírba beletesszük a finomra vágott hagymát, kevergetéssel mérsékelt tűzön puhára pároljuk, hozzákeverjük a finomra vágott petrezselymet, pár pillanatig azzal is hevítjük, majd a húsra öntjük. Aki fokhagymásan szereti, 1 kis cikk fokhagymát (egy zsírpapíron) péppé kaparva szintén a húshoz kever. A húst megsózzuk, megborsozzuk, nagyon jól kidolgozzuk (különben a sütésnél repedezik), megízleljük, ha szükséges, kissé megsózzuk. Zsemlemorzsával megszórt deszkára (vagy tiszta papírlapra) két-tojás nagyságú halmokat rakunk (kb. 8 db-ot), nedves kézzel meggömbölyítjük. A morzsás deszkára téve, széles késsel ujjnyi vastagságú, korong alakú szeleteket készítünk. Mindkét oldalát morzsába vagy lisztbe mártjuk, és bő, forró zsírban, a rántott szelethez hasonló módon sütjük.

A nagyi ínyenc fasírozottja

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Karaj - Zsebes karaj
Karaj - Zsebes karaj

1. A húst elkezdjük felszeletelni, de ne vágjuk át teljesen. Csak “zsebeket” vágjunk bele. 2. Sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg a fűszerkeverékkel, majd hagyjuk állni egy éjszaká...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar Kemencés tarja
Kemencés tarja

A húsok mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fűszerekkel és hűtőbe tesszük fél órára. A krumplit megpucoljuk és egy kiolajozott tepsi aljára szeleteljük, megsózzuk és...

Elkészítési idő: 150 perc
Nehézség: Közepes
share
Avatar Karadjordjevo szelet – szerb ételkülönlegesség
Karadjordjevo szelet – szerb ételkülönlegesség

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Grillezett bőrös malac
Grillezett bőrös malac

A bőrös malachúst megtisztítjuk, mossuk, megfelelő nagyságú kuktába fűszerekkel együtt feltesszük főni kb. 30 percig (főzhetjük fazékban is lefedve). A húst addig főzzük, amíg, ha...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk