menu

Családireceptkönyv.hu

Brassói pulykapecsenye


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


1,2 kg burgonya, só, 70-80 dkg pulykafelsőcomb-filé, 8-10 dkg füstölt szalonna, 2 evőkanál olaj, 6 gerezd fokhagyma, 1 csapott kiskanál sűrített paradicsom (paradicsompüré), 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
a burgonya sütéséhez:
bőven olaj
a díszítéshez:
1 kis csokor petrezselyem

Elkészítés:



1. A burgonyát kefével dörzsölgetve jól megmossuk, majd kb. 1 kiskanálnyi sóval ízesített vízben héjában megfőzzük. Ezután a vizet leöntjük róla, és hűlni hagyjuk. Hideg vizet ne öntsünk rá, mert elázik!
2. A comb hártyáit, fehér inait türelmesen lefejtjük, és az így előkészített húst rostjaira merőlegesen, kisujjnyi vastagon felszeleteljük, majd lehetőleg továbbra is a rostokra merőlegesen csíkokra vágjuk.
3. A szalonnát vékony csíkokra metéljük, és egy lábasban, a kissé megforrósított olajon, kevergetve kb. 2 perc alatt üvegesre sütjük. A húst hozzáadjuk, további 3-4 percig sütjük, ezalatt körös-körül kifehéredik.
4. A présen áttört fokhagyma felével, a paradicsompürével, a borssal és 1 csapott kiskanálnyi sóval ízesítjük. 2 deci vizet aláöntünk, majd lefödve, kis lángon, kb. 45 perc alatt vajpuhára pároljuk. Az utolsó 4-5 percre a maradék fokhagymát is hozzáadjuk, ha kell utánaízesítjük.
5. Amikor kész, fedelét levesszük, a húst nagy lángon 3-4 perc alatt zsírjára sütjük. Ezzel kész is a brassói, amit – aki szereti – „szaftosabbra” is lehet főzni. Ehhez 1 csapott evőkanálnyi lisztet 2-2,5 deci hideg vízzel simára keverünk, a puha húshoz öntjük és kevergetve 2-3 percig forraljuk, így kellemesen sűrű leve lesz, majd egy kicsit utánaízesítjük.
6. A puha burgonyát meghámozzuk, hasábokra vágjuk. Bő, forró olajba szórjuk és néhány perc alatt megsütjük (ha több részletben készül, jobban pirul). Ha kész, szűrőlapáttal kiemeljük, papírtörlőre halmozva leitatjuk, végül a zsírjára sütött hússal összeforgatjuk, azonnal tálaljuk. Ha mártásosabban főztük a húst, akkor azt csak tálaláskor öntjük a burgonyára, nehogy idő előtt elázzon. Fölaprított petrezselyemmel megszórva, savanyúságokkal kínáljuk

Trükkök, tippek, praktikák:


Jó tanács
– A burgonyát fagyasztott hasábburgonyával is helyettesíthetjük.
– Csirkecombfiléből ugyanígy készíthetjük.
– Aki paleo életmódot folytat, olaj helyett sertés vagy libazsírral, burgonya helyett édeskrumplival készítse.

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 40 perc
Egy adag (körettel): 812 kcal • fehérje: 44,4 gramm • zsír: 47,9 gramm • szénhidrát: 50,7 gramm • rost: 5,0 gramm • koleszterin: 120 milligramm

Brassói pulykapecsenye

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Chilis bab
Chilis bab

A tarkababot megfőzzük jó puhára, majd leszűrjük. A sertéscombból pörköltet készítünk és ebbe beletesszük a MAGGI Serpenyős fortélyok Mexikói chilis bab alapot. Ha kész a pörkölt,...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Írta: Erika
Karaj savanyú káposztával sütve
Karaj savanyú káposztával sütve

Az almát, a krumplit, a hagymát, a paprikát duci gerezdekre vágjuk, a kolbászt karikázzuk, a szalonnát nagyon vékonyra szeljük. A tepsi közepét kirakjuk a szalonnával. Ráfektetjük...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Bertalan
Székely káposzta
Székely káposzta

Apróra felvágjuk a hagymát és zsiradékon megpároljuk.Belekeverjük a csapott ek.piros paprikát és azonnal felöntjük egy pohár vizzel.Elpárologtatjuk a vizet és beletesszük a kockákr...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: suhajpeter
Shakshuka
Shakshuka

A póréhagymát hosszában elfelezzük, majd vékonyra szeleteljük, a paprikát falatnyi 2x2 cm-es kockákra aprítjuk, a gombákat vékonyra szeleteljük. A serpenyőben evőkanálnyi olívaol...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk