menu

Családireceptkönyv.hu

Halványító zeller


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Halványító zellernek a zeller növény szárát nevezik, amivel más néven szárzellerként vagy angol zellerként is találkozhatsz. Ugyanúgy ehető, mint a gumója, sőt a világ (talán) nagyobbik felén inkább ezt a részét eszik. Habár ugyanarról a növényről van szó, általában vagy a gumójáért, vagy a száráért termesztik.

Emlékszem, egyszer egy amerikai főzőműsorban láttam, ahogy a műsorvezető lelkesen magyarázta a közönségnek, hogy a zeller gumója is ehető, nem kell tőle félni. Ez elég furcsa volt a magyar fülemnek. Mivel nálunk éppen fordítva van, vagyis a gumóját fogyasztjuk, ezért nehezebb a szárához hozzájutni, de jobb zöldségeseknél vagy nagyobb hipermarketekben általában beszerezhető.

Az íze majdnem olyan, mint a gumóé, ezért szinte oda-vissza helyettesíthetők egymással. A különbséget tekintve a szárnak valamivel könnyedebb, zöldebb jellegű íze van. Ráadásul azt inkább meg is eszik, míg a gumót mi gyakran kivesszük a levesből, csak az íze miatt fő bele. A zeller szárat gyakran belepürésítve vagy beleszeletelve teszik az ételbe, így könnyedsége mellett valamivel intenzívebb is marad az íze.

Déli konyháknak, pl. a USA déli államaiban elterjedt ízeknek és sok olasz ételeknek, mint például az eredeti bolognai szósz is elengedhetetlen alapja az Emeril Lagasse által zöldség-szentháromságnak hívott keverék. Apróra vágott vagy reszelt vöröshagyma-sárgarépa-szárzeller egyenlő arányú keverékét párolják olajon, és ehhez adják az étel lényegét jelentő húsokat, darabos zöldségeket és fűszereket.

Sajnos nem áll el sokáig, de nem kell félni ha nem használod el az egészet. Nyersen, salátákba vagy csak magában elrágcsálva is kitűnő, egészséges csemege.

Halványító zeller

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Egyéb ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Sándor
Szalonnás leveles
Szalonnás leveles

1, Muffinformát kivajazzuk 2, Levelestésztával kibéleljük 3, Hagymát, szallonát megpirítjuk 4, A pitított dolgokat összekeverjük az 5 tojással 5, Majd a keverékkel megtölt...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Ketchup... Vali módra
Ketchup... Vali módra

Mindent egybe belerakok egy nagy fazékba... alaposan szétfőzöm....ez eltart kb. egy óra hosszt.... bot mixerrel mixelem....újra felfőzöm...én szoktam ha úgy érzem hogy nem elég kré...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Sajt házilag
Sajt házilag

A tehéntúrót alaposan daraboljuk össze tiszta kézzel, vagy villával. Tegyük egy tiszta edénybe, és töltsük hozzá a tejet. Lassú tűzön kevergessük, amikor el kezd forrni gyorsan veg...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar TÖKÖS TÓCSNI RECEPT
TÖKÖS TÓCSNI RECEPT

A hozzávalókat összekeverjük forró olajban kisütjük, tejföllel tálaljuk

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk