menu

Családireceptkönyv.hu

Vajas szendvicskenyér


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


30 dkg finomliszt
10 g só
2 dkg élesztő
1 késhegynyi aszkorbinsav (elhagyható)
2 evőkanál olaj
5 dkg langyos Vénusz laktózmentes margarin vagy kacsazsír
180 ml langyos víz

Elkészítés:


Az összes hozzávalót belemérem a dagasztótálba, és lágy, de nem túl puha, az edény falától könnyen elváló tésztát dagasztok. Lisztes kézzel bucit formázok belőle, meghintem a tetejét is kevés liszttel, és félreteszem pihenni.
Meleg helyen kb. 40 perc alatt duplájára kel.
Ekkor lisztezett felületre borítom, és megformázom. Én most kimondottan szögletes kenyeret terveztem, hogy szép formás szendvicseket lehessen készíteni belőle, ezért egy sütőpapírral bélelt püspökkenyér formába egyengetem, és alaposan meg is nyomkodtam, hogy szépen elterüljön a formában.
Egy nagyobb tepsit rátettem a tetejére, hogy még inkább segítsek megtartani a formáját. Újabb 40 percet pihent így, közben előmelegítettem a sütőt 230 fokra. A fedőtepsivel együtt tettem be sülni, amit csak 15 perc után vettem le. Ekkor 210 fokra levettem a hőfokot, így sült 20 percig. Ezután a sütőpapírral együtt kivettem, és a rácsra téve sütöttem még 15 percig, hogy szép színe és kicsit ropogósabb héja legyen.
Mivel nem gőzös sütőben sült, ezért nem is lett olyan szép cserepes, de egyáltalán nem bánom, az íze mindenért kárpótol.

Vajas szendvicskenyér

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Kenyerek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Írta: Ákos
Fehér kenyér kenyérsütőgépben
Fehér kenyér kenyérsütőgépben

A receptet kenyérsütőgépben készítjük el. - Program: alap - Szín: alap

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: RECEPTEK
LÁNGOS
LÁNGOS

Meleg tejbe tesszük az 1 mk cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt. Tetejére kevés lisztet szórunk. A fokhagymát megpucoljuk, lereszeljük, kevés vízzel, sóval elkeverjük. Ezzel kenjü...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar Krumplis kenyér
Krumplis kenyér

A krumplit meghámozom, feldarabolom és megfőzöm, majd megtöröm és hagyom langyosra hűlni . A főző vizet megőrzöm, mert ezt adom majd a tésztához. A hozzávalókat a robotgép üstjébe...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar
Írta: Mamika
Csokis gyümölcskenyér
Csokis gyümölcskenyér

A diót, gyümölcsöt és csokit keverjük össze a rummal, majd megszórjuk két evőkanál liszttel (ez a liszt itt a 17 dkg-on felüli tétel) majd keverjük el jól. A vajat picit olvaszt...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk