Könnyű spárgaleves

Hozzávalók:


Hozzávalók 6 személyre
2 csomag (1 kg) zöldspárga

1 teáskanál fruktóz vagy nyírfacukor
1,5 liter víz vagy csirkehúsleves (készülhet levesporból is)
2 dl sovány tejföl vagy zabtejszín
1 tojás sárgája
1 evőkanál barna rizsliszt
1 nagy csokor finomra vágott friss petrezselyem

Elkészítés:


Miután a spárgát megmostuk, hajlítsuk meg a szárakat, míg el nem törnek. Az így kapott két szárrész közül a spárga feje felé eső, hosszabbik részét fogjuk felhasználni. Vágjuk 3 cm-es darabokra, és a fejrészt egyelőre tegyük félre. A spárga szárának vége túlságosan fás, így fogyasztásra nem alkalmas, viszont az íze miatt érdemes belefőzni az alaplébe. Tehát sós, cukros vízben vagy a csirkehúslevesben először főzzük meg a szárvégeket, majd 15 perc után vegyük ki, és tegyük a levesbe a többi spárgadarabot, kivéve a fejeket.

Körülbelül 10 perc főzés után adjuk hozzá ezeket is, és főzzük további 3 percig. A tejfölt vagy a zabtejszínt jól keverjük ki a tojássárgájával és a rizsliszttel, és adjunk hozzá a forró levesből is. Amikor egyneművé vált, folyamatos keverés mellett öntsük a leveshez. Végül szórjuk meg petrezselyemmel, forraljuk 1-2 percig, és tálaljuk.