Sonkás rakott tészta, tormaszósszal

Hozzávalók:


Füstölt főtt sonka, kockatészta, vöröshagyma, zsir, bors, római kömény,
zsemlemorzsa, reszelt sajt

Tormaszósz:
reszelt torma, tejfől, tejszin, mustár, cukor, só

Elkészítés:


A főtt füstölt sonkát tetszés szerinti kockákra vágtam. Mangalica zsíron, apróra vágott vöröshagymát dinszteltem és ezen kicsit megpirítottam a sonkát. Ízesítettem egy pici borssal és római köménnyel.

A tésztát (én nagy kockatésztát használtam) bő, forró, sós vízben puhára főztem. Utána leszűrtem, alaposan lecsöpögtettem és összekevertem a sonkával.

Egy megfelelő méretű tepsit zsírral kikentem, zsemlemorzsával beszórtam és ebbe terítettem egyenletesen a sonkás tésztát. 180 fokon 35-40 percig sütöttem.
Ekkor a sütőből kivéve, durvára reszelt sajttal alaposan megszórtam a tetejét.
Addig sütöttem még, amíg a sajt szépen rá nem olvadt és szép színt nem kapott.
Amikor a tészta megsült, hagytam kicsit hűlni és szépen tudtam szeletelni.

Hideg tormaszószt készítettem hozzá:
Nagyon egyszerű az elkészítése. 4 személyre adom meg az adagokat.
6 evőkanál frissen reszelt torma, 4 evőkanál tejföl, 4 evőkanál tejszín, 1 mokkáskanál mustár, 1 mokkáskanál cukor, só ízlés szerint.
Ezeket alaposan összevertem és kész is az ízletes tormaszósz.
A tormaszószt külön tálaltam és mindenki ízlésének megfelelően adagolta a tányérjára.