menu

Családireceptkönyv.hu

Paradicsomleves


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


2 ek olaj, 2 ek liszt, 0,5 mk édes vagy csemege pirospaprika, 1,3 l víz, 1 fej vöröshagyma, só, 2-3 ek cukor, 150 gr sűrített paradicsom, 5 dkg betűtészta

Elkészítés:


1. Egy fazékban odatesszük a vizet forrni.

2. A vöröshagymát négyrét behasítjuk, és beletesszük a vízbe úgy egészben, a vékony felhéjat is rajta hagyjuk, amennyire csak lehet.

3. Amikor a hagyma megfőtt, egy másik fazékban elkészítjük a rántást, vagyis beleöntjük az olajat, beleszórjuk a lisztet és sütni kezdjük.

4. Felhabzás után még egy kicsit tovább pirítjuk a lisztet, de csak addig, hogy még éppen ne színeződjön el.

5. Gyorsan belekeverjük a paprikát, és mindjárt bele is szűrjük a hagyma levét. A hagymára nem lesz tovább szükségünk.

6. Felforraljuk a levest.

7. Ha felforrt, beletesszük a sűrített paradicsomot és habverővel simára keverjük.

8. Rövid ideig főzzük, majd ízesitjük sóval, cukorral. Ebbe a mennyiségbe én 2 és fél evőkanál cukrot tettem, kevésbe volt édes, mint a napköziben, de finom volt. Aki ragaszkodik az igazi napközis ízhez, az nyugodtan tegye bele a három evőkanál cukrot.

9. A betűtésztát külön sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és csak a tálalásnál tesszük a levesbe.

Trükkök, tippek, praktikák:


1. Ha szeretnénk a betűtésztát vagy a régebbi napközis változat szerint a rizst a levesbe bele főzni, akkor több vízben főzzük meg a hagymát, vagyis a szükséges folyadékmennyiségünk ekkor 1,5 l lesz.

Paradicsomleves

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Meleg levesek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Tárkonyos pulykaraguleves zöldségekkel
Tárkonyos pulykaraguleves zöldségekkel

Készítsük elő a hozzávalókat. Szükségünk lesz egy nagy szál (vagy két kisebb) sárgarépára, egy-egy közepes szál fehérrépára és paszternákra, fél-fél fej zsenge karalábéra és zeller...

Elkészítési idő: 60 perc
Nehézség: Könnyű
share
fehérboros sajtleves
fehérboros sajtleves

Hagyma és fokhagymát apróra vágjuk, és a vajban dinszteljük. A fölszeletelt gombát is hozzádjuk és kb 7-8 percig tovább sütjük. Utána megszórjuk lisztel összekeverjük majd fölenge...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Toszkán paradicsomleves mozzerával
Toszkán paradicsomleves mozzerával

Az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük, majd rádobjuk az aprított fokhagymát. Hozzáadjuk a felkarikázott répát és kevés vízzel felöntve puhára pároljuk. Mikor megpuhult zöl...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Veres
 Frankfurti leves
Frankfurti leves

1. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk. Az előbbit 3 evőkanál olajon, közepes lángon 4-5 perc alatt megfonnyasztjuk, félidőben a fokhagymát is hozzáadjuk. 2....

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk