csipetnyi cukor
2+3 ek. olívaolaj
165 ml meleg víz
15 g élesztő
300 g búzaliszt
Feltét:
só, őrölt fekete bors
3 ek. extra szűz olívaolaj
egy kis csokor bazsalikom
1 tk. szárított oregánó
200 g passzírozot paradicsom
300 g mozzarella
A valódi nápolyi pizza hozzávalóit és elkészítési módját tekintve, legyen szó akár a Margheritáról, akár a Marinaráról, nagyon szigorú előírásoknak kell, hogy megfeleljen (485 °C-os kemence-hőmérséklet, 60-90 másodperces sütési idő, eredetvédett hozzávalók felhasználása). Mi az esetek többségében ezeket az előírásokat valószínűleg nem tudjuk betartani, de egészen hasonlót, egy kis gyakorlattal, otthoni körülmények között is tudunk készíteni.
világ egyik legismertebb lepénykenyere a pizza. Története hosszú, szövevényes, és mint a legtöbb itáliai nemzeti ételé, legendákkal tarkított. Mai értelemben vett formájának szülőhazája Nápoly, ahol a szegények között már a XVII. században is népszerű étel volt. Ez idő tájt még „fehéren” készült, tetejét zsírral, zúzott fokhagymával kenték meg, gazdagabb változatai sajttal és bazsalikommal, vagy sózott szardellával megrakva kerültek ki a pékségekből.
Ekkor még nem helyben ették: az ízletes lepénykenyeret az emberek vagy hazavitték, vagy félbehajtva az utcán ették meg. Mozgóárusok is léteztek, akik a frissen sült pizzákat hordó alakú, többemeletes rézedénybe helyezték, aminek az alsó részébe parazsat tettek, és ezzel járták a nápolyi utcákat ebéd- és vacsoraidőben.
Az igazi változást a pizza történetében a paradicsom elterjedése hozta el – ugyan már a XVI. században is felbukkant a félszigeten, de mint több más, Amerikából érkezett növényt, sokáig mérgezőnek tartották, és így étkezési célokra csak a XVIII. század végén kezdték el használni.
A legenda szerint a leghíresebb nápolyi pizza megalkotója az 1780-ben nyílt Pizzeria Pietro (mai neve Pizzeria Brandi) egyik alkalmazottja, Raffaele Esposito volt, aki 1889-ben, I. Umberto és felesége, Savoyai Margit nápolyi látogatása alkalmára három pizzát készített: egy zsíros-sajtos-bazsalikomosat, egy Marinarát (paradicsommal, fokhagymával, olajjal és oregánóval), és egy paradicsomos-bivalymozzarellás-bazsalikomosat. A történet szerint a királynénak a trikolór verzió ízlett a legjobban, ezért kapta a pizza a Margherita nevet.
A pizza a XX. századig Nápoly sajátja volt. Érdekes, hogy az északolasz területeken csak a II. világháború után terjedt el, a tengerentúlon viszont, a délolasz emigránsok közvetítése révén, már az 1900-as évek elején megkezdte hódító hadjáratát, és a „pizza-pie” egy szempillantás alatt a játékos amerikai közönség szerelme lett.
Az igazi nápolyi pizza
A valódi nápolyi pizza hozzávalóit és elkészítési módját tekintve, legyen szó akár a Margheritáról, akár a Marinaráról, nagyon szigorú előírásoknak kell, hogy megfeleljen (485 °C-os kemence-hőmérséklet, 60-90 másodperces sütési idő, eredetvédett hozzávalók felhasználása). Mi az esetek többségében ezeket az előírásokat valószínűleg nem tudjuk betartani, de egészen hasonlót, egy kis gyakorlattal, otthoni körülmények között is tudunk készíteni.