Hozzávalók 4 főre:
30 dkg zsírszegény túró
2, 5 dl joghurt
kevés méz
Fél ananász
Félmaréknyi citromfű-levél
A citromfüvet apróra vágjuk, összenyomkodjuk a túróval, majd simára keverjük a joghurttal és a mézzel. Az ananászt megtisztítjuk, fél centis kockákra vágjuk. Pohárba rétegezzük a gyümölcsöt a túrókrémmel, a tetejét citromfű-levéllel díszítjük.
Frissítő túródesszert 10 perc alatt
Nyomtatás
Túrókrém ananásszal és citromfűvel – nem csak fogyni vágyóknak!
Nemrég felkértek, hogy egy fogyókúrás táborba írjak egy menüsort. Nem kellett semmilyen különleges diétát követni, a lényeg az volt, hogy alacsony zsír- és kalóriatartalmú ételek legyenek. Én azért nem akartam leragadni a sült hús – saláta variációnál és az édességeket sem akartam száműzni.
Ekkor született ez a pohárdesszert. Méz ugyan van benne, de igazán nem sok, ennyi kell ?
A pitéhez az almákat hámozzuk meg és vágjuk nagyobb darabokra. Tegyük lábosba, szórjuk meg fahéjjal, adjuk hozzá a citromlevet, kevés mézet és kezdjük főzni. Amikor az alma kezd üv...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA fentieket összegyúrjuk és 4 lapot sütünk belőle (tepsi hátán). K r é m : 8 dkg lisztet 6 dl tejjel felfőzünk, kihűtjük. 30 dkg vajat (Ráma), 3 dkg kakaót 25 dkg porcukorral és e...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéhez adjuk a fele cukrot és a csipet sót, majd kemény habot verünk belőle. A sárgáját a megmaradt cukorral kikeverjük és összekeverjük a habbal...
Elkészítési idő: 40-60 perc Nehézség: Könnyű