Hozzávalók:
8 dl zöldségleves (lehet kockából is), 30 dkg mirelit parajpüré, 3 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 nagyobb gerezd fokhagyma, 1.5 dl tejszín, só, őrölt bors, 4 rozscipó (a zsemlénél kicsit nagyobb), 1 kicsi piros pritaminpaprika a díszítéshez
A zöldséglevest felforraljuk, majd hozzáadjuk a parajpürét, és addig főzzük, míg újból eléri a forráspontot. Közben a vajat felolvasztjuk, megszórjuk a liszttel, összekeverjük, beleszórjuk a zúzott fokhagymát, és világos zsemleszínűre pirítjuk. Ezután kihűtjük, kevés hideg vízzel simára keverjük, és állandóan kevergetve a parajhoz adjuk. Most már közepes tűzön főzzük 15 percig, majd hozzáöntjük a kevés forró levessel simára kevert tejszínt. Ha felforrt, sóval, borssal ízesítjük, és lehúzzuk a tűzről. A rozscipók kalapját levágjuk, a belsejüket óvatosan kiszedjük, majd a benne maradt tésztát a kezünkkel a cipó falához nyomkodjuk, és 110 fokos sütőben 15 percig szárítjuk. Tálaláskor a cipókat tányérokba tesszük, és belemerjük a forró parajkrémlevest. Kevés tejszínnel meglocsolva, és apró kockákra vágott piros pritaminpaprikával megszórva kínáljuk.
Tojásleves nyáron Zsiradékot megolvasztok, majd 1 kis fej apróra vágott hagymát adok hozzá,+ 1 babérlevelet ugyan úgy a rántást enyhén zsemleszínűre sütöm, félreveszem a tűzről me...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűVégy egy nagy lábast, tedd bele a salátát, borsót, mentaleveleket, vöröshagymát, és öntsd rá a tyúkhúsalaplét - ha épp nincs otthon eltéve, akkor az is elegendő, ha másfél liter ví...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA foghagymát és a vöröshagymát vágd fel apróra és futtasd meg a vajon egy lábosban. Szórd meg liszttel, majd öntsd rá a tejet és a zöldséglevest. Kevergesd folyamatosan, amíg fel n...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű0. Mossuk és tisztítsuk meg a zöldségeket: a vöröshagymát vágjuk apróra, a fokhagymát préseljük át, a répát, karalábét, paradicsomokat vágjuk kockákra, a cukkinit hosszában negyede...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű