A leveshez
30 dkg csiperkegomba
2.5 dkg vaj
1 kis db vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 l zöldség alaplé
fehérbors ízlés szerint (őrölt)
só ízlés szerint
1 dl tejföl
0.5 csapott ek finomliszt
A csipetkéhez
1 db tojás
1 késhegynyi só
2 púpozott ek finomliszt (szükség szerint, hogy kemény csipegethető tésztát kapjunk)
A hagymát megtisztítjuk, és egészen apró kockákra összevagdaljuk a fokhagymával együtt.
A vajat óvatosan felmelegítjük, vigyázva, hogy meg ne égjen, és beleszórjuk a hagymakockákat.
Kevergetve kicsit megfuttatjuk, majd rátesszük az előzőleg jól megmosott, és szeletekre vágott gombát. Picit megsózzuk, borsozzuk, és fedő alatt pároljuk.
Pár perc múlva felöntjük a zöldséges alaplével, és hagyjuk felfőni.
Közben a tojásból, sóból és lisztből tésztát gyúrunk, és elcsipegetünk annyit, amennyi a levesbe szükséges lesz. Kb. a mennyiség fele.
Beleszórjuk a forrásban lévő levesbe, és megfőzzük. Nem kell neki sok idő, max. 2-3 perc, mert friss tészta, könnyen megpuhul.
Míg fő, a tejfölt elkeverjük a liszttel, forró levessel felhigítjuk, majd a takarék lángra vett levesbe öntjük.
Még egyet forralunk rajta, és elkészült. A tetejét tálaláskor meg lehet szórni vágott petrezselyemzölddel.
Négy adag madártejhez fél liter tejet felteszünk alacsony lángon a tűzhelyre melegedni. Közben három tojást kettéválasztunk, a fehérjéből kemény habot készítünk és hozzáadunk egy p...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűA krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, és forrásban levő vízbe dobjuk. A krumplinak kicsit több idő kell a fövésre, mint a brokkolinak. A brokkolit szétszedjük kis csokrocskákra, m...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűVágd fel a hagymákat karikákra. Egy lábasban olvaszd fel a vajat az olajon és tedd bele a hagymát. Adj hozzá sót és lassú tűzön, fedő nélkül, időnként megkeverve párold 25 percig....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1)Feltesszük főni a krumplit és cukkinit annyi vízzel,hogy bőven ellepje,belerakom a fűszereket 2) Ha kész összeturmixoljuk,visszarakjuk főni és hozzáadjuk a tejszínt és összerott...
Elkészítési idő: 30p Nehézség: Könnyű