50 dkg finomliszt
2,5 dl tej
1 tasak (7g) szárított élesztő
4 evőkanál cukor
2 vaníliás cukor
1 egész tojás, 1 sárgája
1 citrom lereszelt héja
5 dkg olvasztott vaj
só (5g)
3 evőkanál kakaó, 1-2 evőkanál tej
1 tojás a lekenéshez.
A hozzávalókat tálba rakjuk, és szép sima tésztának kidagasztjuk. Rögtön kitesszük nyújtódeszkára, és három részre osztjuk. Két egyforma és egy kicsivel nagyobb gombócot formázunk.
A nagyobb tésztát letakarjuk, és kelni tesszük. A másik két tésztába, az egyikbe belegyúrunk egy kanál kakaót, amit tejjel feloldunk, a másik tésztába 2 kanál kakaót gyúrunk bele, amíg szép egyformán eldolgozódik a kakaó.
Letakarva kelni tesszük, amíg kétszeresére emelkednek.
Amikor szépen felnőttek, nyújtódeszkára tesszük, és mindenik tésztát hét egyforma részre vágjuk, amit kis gombócoknak formázunk.
A világosabb gombócot kissé kisodorjuk, a sötétebb gombócot, olyan hosszúságúra nyújtjuk ki, amilyen hosszúra sodortuk a világos tésztát, megkenjük tojásfehérjével és ráhelyezzük, majd összefogjuk. Végül egy fehérgombócot nyújtunk ki, és teljesen betakarjuk a barna tésztákat. Így járunk el, amíg az egész tésztánk elfogy.
Tepsiméret hosszúságának kétszeresére kisodorjuk mindeniket, kettőbe vágjuk és vajjal kikent, kalácssütő formába egymásra rakjuk.
Hagyjuk legalább fél órát a tepsiben kelni, majd 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Még forrón cukros sziruppal lekenjük, hogy szép fényes legyen a teteje.
Egy 32 x 26 cm-es tepsi (tál, amink van) alját kitesszük kekszekkel. Nekem ebbe a tepsibe pont elfértek a kekszek, mégpedig 18 db. 5 dl tejet elkezdünk forralni. Közben a 2 cs. van...
Elkészítési idő: 20 perc Nehézség: KönnyűA tészta hozzávalóiból közepesen lágy tésztát kell kapjunk. Kelesztésnél 1x alaposan átdagasztjuk és kelesztjük tovább (2x kelesztjük) Nagyon szép hólyagos tésztát kapunk. Kinyújtj...
Elkészítési idő: kb.: 1 óra Nehézség: KözepesEgy kapcsos tortaforma alját rakd ki babapiskótával. A tejszínt a cukorral és a vaníliás cukorral verd kemény habbá. A joghurtot melegítsd fel, és add hozzá a zselatint. Amikor kih...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElőször elkészítjük az almatölteléket. Ehhez nincs is más dolgunk, mint az almákat meghámozni és apró kockára felvágni. Ezután tegyük egy lábasba, kanalazzunk rá a cukrot, adjuk ho...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű