40 dkg liszt
1 cs. sütőpor
20 dkg vaj
25 dkg barna cukor
15 dkg fehér csokoládé
15 dkg egzotikus aszalt gyümölcs (nálam ananász)
1 citrom reszelt héja
2 tojás
1/2 dl víz (recept szerint 1-1,5 dl)
Először is az aszalt gyümölcsöt és a fehér csokoládét (ha táblás, nem pedig csokicsepp) apróra vágjuk. A lisztet a sütőporral egy tálba szitáljuk. A vajat elmorzsoljuk a liszttel, majd hozzákeverjük a barna cukrot. Belekeverjük az aprított csokit és aszalt gyümölcsöt. Hozzáadjuk a citromhéjat, elkeverjük, majd a tojásokat. Egy fakanállal elkezdjük a tojásokat elkeverni a liszttel, majd hozzáöntünk 1/2 dl vizet (nekem ennyi víz kellett) és jól eldolgozzuk. Ha szükséges még adhatunk hozzá vizet. Lágy tésztát kell kapnunk, olyat, amit evőkanállal vagy fagyis kanállal adagolunk.
A sütőt előmelegítjük 190 fokra. Két tepsit pedig kibélelünk sütőpapírral. Egy-egy evőkanálnyi vagy fagyis kanálnyi halmokat teszünk egymástól 7-8 cm-es távolságra, mert terülni fognak sütés közben. Egy kanállal kissé ellapítjuk a halmokat, majd az előmelegített sütőbe tesszük és 12-15 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha szép sárgára sült a külseje. Én kb. 15 percig sütöttem. Kivesszük a sütőből, 2 percig hagyjuk a tepsiben hűlni, majd egy szedőlapáttal áttesszük az előkészített rácsra. Teljesen kihűtjük. A másik tepsivel pedig betesszük a sütőbe :)
Fontos, hogy rácson hűtsük ki, mert így egyenletesen hűl ki. A kanál méretétől függ, hogy mekkora kekszeink lesznek, következőleg kiskanállal fogom adagolni, hogy kisebb kekszek süljenek. :)
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját kikeverjük a cukorral, a kakaóporral, és hozzáadjuk a lisztet is. Összedolgozzuk a habbal és hozzáadjuk a...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű1. A vajat és a cukrot kézi mixerrel 5 percig habosítjuk, majd hozzáadjuk a tojást, a lereszelt gyömbért és a citromhéjat. 2. A sütőporral elkevert lisztet fokozatosan hozzákeve...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: KönnyűA tészta alapanyagait összekeverjük, és csak annyi tejet adunk hozzá, hogy könnyen gyúrható legyen. 3 részre osztjuk és a tepsi hátán 3 lapot sütünk. Krém: 0,5 l tejből, 4 kanál l...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: KönnyűA tojások fehérjét felverjük a sóval, majd a cukrot hozzáadva kemény habbá verjük. Beletesszük a tojások sárgáját, az olajat és a szódaport, amivel szintén tovább verjük,...
Elkészítési idő: 35 perc Nehézség: Könnyű