1 csomag kocsonyahús (Spárban vettük) füstöletlen, volt benne bőrke is, ez fontos a dermedés miatt.
1 szép nagy füstölt csülök (legközelebb veszek még hozzá 2 db disznó farkot)
2,5 nagy fej fokhagyma
fél marék szemes bors
só
egy késhegynyi pirospaprika
A megtisztított húst odatettem annyi vízben főzni, hogy jó alaposan befedje a víz a húsokat, (a habját kb. 4-szer leszedtem) és így főztem egy órán keresztül.
Amikor letelt az egy óra, akkor tettem bele a fűszereket. A sóval csínján kell bánni, mert a füstölt hús is sós (később, ha sótlannak érzem, akkor még lehet bele tenni) a túlzott sózástól nem fog megalvadni rendesen a kocsonya. Így főztem 5 órán keresztül.Szép lassan kell főzni. Egy lapos tálkába vettem ki a kocsonya levéből és betettem a hűtőbe (dermedés próba). Nekünk nagyon jó lett, de ha véletlenül nem alvadna meg, akkor kell bele tenni zselatint.
Fontos: a kocsonyát kb. kétszer, háromszor felöntöttem vízzel, mert szépen forrt le belőle a lé. Ettől még jó lesz.
(Anna mamával csináltuk 2016. febr. 19-én) FINOM LETT NAGYON!
A zellert meghámozzuk, hasábokra vágjuk, egy minimális olívaolajjal lespricceljük, sózzuk, borsozzuk, és sütőben vagy serpenyőben pirítjuk, míg színesedni nem kezd. Ekkor aprítóba...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA krokett készítése: a burgonyákat meghámozzuk, gerezdekre vágjuk. Enyhén sós vízben megfőzzük, majd összetörjük, a többi hozzávalóval összekeverjük. A burgonyamasszát egy liszteze...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA kókusztejet a vízzel és a fűszerekkel elkeverjük, belevegyítjük a barnarizs-lisztet. Felforrósított, olajjal vékonyan kikent serpenyőbe sonkát szórunk, megpirítjuk, majd beleöntj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű