menu

Családireceptkönyv.hu

Sült hús zsírban eltéve


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


Ami nyers, füstöletlen hús megmarad a disznóvágáskor, illetve ha szándékosan hagynak belőle, azt a következő egyszerű módon tárolhatjuk akár 8-10 hónapig is: a húsokat felszeleteljük és megsózzuk. Olyan zsírban, amelyben még semmit sem sütöttünk (tehát teljesen tiszta), a besózott hússzeleteket apránként néhány percig erős tűzön pirítjuk, majd fedőt téve rá, addig sütjük mérsékeltebb lángon mindkét oldalát, amíg megpuhul. Ekkor fedő nélkül elpárologtatjuk belőle a nedvességet, pirosra sütjük, majd a húsokat kivesszük a zsírból. A visszamaradt pecsenyezsírt átszűrjük, és félretéve ugyanúgy használhatjuk, mint a többi zsírt. A konzerválandó húsra azonban ezt a zsírt nem önthetjük, mert ha akár csak egy-két csepp víz maradt is a zsírban, vagy az nagyon megpörkölődött, már romlékonnyá válik! Tiszta használatlan zsírt melegítünk (de nem forraljuk), közben az előre tisztára mosott, forrázott (nem törölgetett) és leszárított üvegekbe annyi húst teszünk, hogy egyszeri ebédre-vacsorára elegendő legyen. Annyi zsírt öntünk rá, hogy a húst teljesen ellepje. Ha a zsír megfagyott a tetején, akkor az üveget lezárjuk, és hűvös kamrában tároljuk fogyasztásig. Használatkor az üveget meleg vízbe állítjuk, a zsír megolvad benne és a hús kivehető belőle. A megmaradt zsír még továbbra is eltehető és felhasználható.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Hamis töltött paprika
Hamis töltött paprika

A rizst főzd félkeményre, majd tedd félre. A hagymát kockázd fel, majd egy kis olajon pirítsd enyhén barnára, ha ezzel megvagy, ezt is tedd félre. Tedd egy tálba a húst, üsd bele a...

Elkészítési idő: 1-1,5óra
Nehézség: Közepes
share
Karaj - Zöldborsós-gombás karajszeletek
Karaj - Zöldborsós-gombás karajszeletek

1. A karajszeleteket besózzuk (csak mértékkel!) 2. Elkészítjük a pácot. Mi sem egyszerűbb: mustár és fűszerek. 3. Bekenegetjük a húsokat, kicsit állni hagyjuk, majd alufóli...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar
Írta: Klári
Fasírt falatok
Fasírt falatok

A vöröshagymát apróra vágjuk és megdinszteljük. A húshoz hozzányomjuk a fokhagymát, rátesszük a kihűlt hagymát, 1 tojást és a vízbe vagy tejbe áztatott és kinyomkodott zsemlét. Öss...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Nehéz
share
Csikós tokány
Csikós tokány

Felcsíkozzuk a húst és a szalonnát, majd utóbbinak a kiolvasztott zsírján megpirítjuk a finomra vágott vágott vöröshagymát. Ha szükséges, akkor kevés olajat teszünk hozzá. Ha má...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk