Hozzávalók: apró szemű édes eper, vodka, valamint 5 dkg kristálycukor minden 2 dl - átszűrt - epres vodkához.
Valójában nem terveztem idén ezt a likőrt, viszont egy alkalommal olyan apró szemű epret sikerült szednünk, hogy úgy döntöttem, némi vodkában kell beteljesíteniük a végzetüket.
Az első fázisban nem sok teendő van vele, az epret meg kell tisztítani, üveg(ek)be tenni, és annyi vodkával felönteni, amennyi cca. egyujjnyira ellepi. Nagyobb szemű eprek esetén érdemes darabolni azokat - a méret nem kikötés, de az, hogy a gyümölcs valóban érett és zamatos legyen, igen.
Hűtőszekrénybe téve érlelődni hagyom legalább 3, de inkább 4 hétig, egy hónapig. Ezután először tiszta, sűrű szövésű anyagon felfogom az epret, közben finoman ki is nyomkodom, "préselem" a levét, majd másodszor kávéfiltere(ke)n szűröm át a vodkát. Ez hosszadalmas folyamat, amit nem érdemes siettetni, különben zavaros lesz a likőr a végén, viszont magára lehet hagyni a szűrés alatt, csak időnként rá kell nézni és ki kell cserélni a filtert.
A kiválasztott üvegbe szórom a cukrot és felöntöm az epres vodkával - időnként megforgatom, összerázom, amíg feloldódik, majd hűtőszekrénybe teszem a kész likőrt. Jól behűtve, jégkockával vagy anélkül akár azonnal is fogyasztható, de kis pihenő után még finomabb lesz
Melegíts fel 4 dl kókusztejet és 2 dl vizet (akár egybe is melegítheted őket). Közben fogj egy turmixot és darabold bele a banánt. Ha felforrt a kókusztejes vized, akkor öntsd bele...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA banánt felszeleteljük, egy zománcozott edényben a cukorral rétegezve rakjuk le. 3 nap után szitán áttörjük, és még 1dl vizet is hozzáadunk. Majd ehhez a léhez hozzáteszünk 2,5 d...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA vizet felforraljuk a cukorral, tehát készítünk egy szirupot. Ezt hidegre tesszük. Közben a megmosott, megpucolt epret összeturmixoljuk a citrom/lime levével (a citrom/lime húsát...
Elkészítési idő: 5 perc Nehézség: Könnyűz almát megpucoljuk ,magházat kivágjuk,nagyobb szeletekre vágjuk és rögtön citromsavas vizbe dobjuk hogy ne barnuljon meg -a répát szintén megpucoljuk , majd felkarikázzuk -külön...
Elkészítési idő: 30 Nehézség: Nehéz