15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, ásványvíz, 1 tojássárgája, só, 1 vöröshagyma, 3/4 csésze zöldségleves, 30 dkg spenót (vagy gyorsfagyasztott), szerecsendió, őrölt fekete bors, 1/2 tk. olaj
1. A lisztet a tojássárgájával, egy csipet sóval és 1/4 l ásványvízzel elkeverjük. A tésztát pihentessük legalább 30 percig.
2. A vöröshagymát felkarikázzuk, és 1/2 csésze zöldséglevesben kb. 2-3 percig főzzük.
3. A spenótot megtisztítjuk, és egy kevés vízben megpároljuk. Ha gyorsfagyasztottból készítjük, akkor a csomagoláson előírtak szerint előkészítjük. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítsük.
4. Egy nagy serpenyőt felforrósítunk, vékonyan kikenjük olajjal, és beleöntjük a tészta negyedét. A serpenyőt közben forgassuk, így a tészta egyenletesen eloszlik majd benne. Ha az egyik oldala barnulni kezd, megfordítjuk, készre sütjük.
5. A palacsinta egyik felére tegyünk a spenótból, majd feltekerjük. Tányérra tesszük.
Az étcsokoládét egy nagy műanyag edénybe teszem és a mikróban elkezdem olvasztani úgy, hogy 15 másodpercenként megállítom, megnézem, megrázom, megkavarom ha kell. Az étcsoki kb. 5...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA babapiskóta felét egy tálba tesszük. Rakjuk szorosan egymás mellé, hogy később majd könnyen szeletelhessük. A langyos édes kávé felét rálocsoljuk. A pudingport a cukorral és a te...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElkeverem a lisztet és a sót. Apró kockára vágom a hideg vajat és a liszthez adom. Morzsásra keverem. Ezután hozzáadom a cukrot, a sajtkrémet és a fehérbort is. Rövid idő alatt sim...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűCukrot tojással felverni. Vajat , csokit tejszínnel felolvasztani, összekeverni. Tepsit kizsírozni, kilisztezni. Összekeverni liszet a végén beletenni, tepsibe tenni megsütni
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű