menu

Családireceptkönyv.hu

Csokoládés almakarikák


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


2 szép alma (vagy kemény körte),
2 dkg vaj (vagy margarin),
dkg keserű (ét)
csokoládé, 1/2
citrom leve,
1 evőkanál cukor,
csipetnyi só.

Elkészítés:


Az almát megmossuk, és kiszúróval eltávolítjuk a csumáját. Héjastól ujjnyi vastag karikákra vágjuk. A citromlevet elkeverjük a cukorral, a sóval, valamint 1/2 dl vízzel, és kis lángon feloldjuk benne a cukrot. Nagy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, és az almakarikákat egymás mellett elhelyezzük. Mindkét oldalán gyorsan átpirítjuk, majd ráöntjük a citromos-cukros levet. Fedő alatt éppen csak felforraljuk, ezután a tűzről lehúzva, a lében hagyjuk kihűlni. A kihűlt almakarikákat rácsra tesszük. (A rács alá teszünk egy tálcát, hogy a csokoládé rácsöpöghessen.)
A kockákra tördelt csokoládét 2 evőkanálnyi vízzel felolvasztjuk (vagy gőz fölött, vagy a mikrosütőben), és addig keverjük, amíg folyékonnyá válik. A folyékony csokoládét vékony sugárban folyatjuk a már kihűlt almára. Végül az egészet tálcástól együtt betesszük a hűtőszekrénybe, és addig hűtjük, amíg a csokoládé rá nem dermed a gyümölcs tetejére.


Csokoládés almakarikák

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Ruman Imre
Foszlós briós
Foszlós briós

A tejet meglangyosítjuk 1 kk cukorral és felfuttatjuk benne az élesztőt. Ha felfutott hozzáadjuk a liszthez a tojással, cukorral és az olvasztott margarinnal. Egy viszonylag lágy t...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Írta: Bea
Császármorzsa
Császármorzsa

Mindent egy tálban összekeverünk, kivéve az olaj. A serpenyőbe öntjük az olajat, és fölhevítjük.Beleöntjük a masszát és folyamatosan keverjük, gy nehogy leégjen. Szaggathatjuk kise...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Aranygaluska vanília mártással
Aranygaluska vanília mártással

A tészta összetevőiből kézzel vagy géppel kelt tésztát dagasztunk, kb 30-40 percet kelesztjük. Ezután hosszú kígyót formázunk belőle, és kb. 2 cm vastag szeletekre vágjuk. A dar...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Erika
Cseresznyéspite villámgyors
Cseresznyéspite villámgyors

Egy botmixerre mindenképp szükséged lesz. A többi felsorolt hozzávalót mérd ki, kezdd a liszttel, azt tedd egy tálba, add hozzá a szódabikarbónát, majd üsd rá a két tojást, és szór...

Elkészítési idő: 30 perc !
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk