menu

Családireceptkönyv.hu

Martini


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


3, 5 l vizet fel kell forralni 1. 5 kg cukorral, majd szobahőmérsékletűre visszahűteni. Ezután kell összekeverni a többi hozzávalóval:
0, 5 kg rizs (igen rizs! )
1 mokkáskanál őrölt fahéj,
ugyanannyi őrölt szerecsendió és szerecsendió-virág (én ezt tavaly kihagytam, mert nem volt otthon, egy fél mokkáskanál szerecsendióval többet tettem bele. )
1 mokkáskanál borsikafű,
1 mokkáskanál őrölt gyömbér,
1 mokkáskanál kurkuma,
5 szem szegfűszeg,
5 szem szegfűbors,
2. 5 dkg élesztő,
1 citrom leve

Elkészítés:


Idén azt tervezem, hogy aszalt gyümölcsöt is teszek bele, meggyet, ananászt, vagy narancsot.
A keveréket egy állandó hőmérsékletű helyre kell állítani. Jól fedjétek le és egy akkora edényt keressetek, (vagy két ötliteres üveget, amit a hentesnél meg lehet venni, mint kiürült mustáros üveg a műanyag tetejével együtt!!!!)amibe kényelmesen belefér, hogy ne legyen csurig! Vigyázat, ne a hálószobába kerüljön, mert még lefedve is egy kissé átható illatot áraszt magából.
Hat hét után lehet először megbolygatni, viszont akkor hetente egy-egy alkalommal és legalább összesen kétszer-háromszor le kell szűrni. Én az utolsó szűrést gézlapon keresztül csináltam, hogy szép tiszta legyen

Martini

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Italok,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Kamikaze (Alkoholos koktél )
Kamikaze (Alkoholos koktél )

A limegerezdeken kívül mindent a shaker-be teszünk, és 6-8 másodpercig rázzuk. Igazságosan (nem testvériesen) elosztjuk a poharakba, és 1-1 limegerezdet teszünk a pohárra. Azonna...

Elkészítési idő: 5 perc
Nehézség: Könnyű
share
Írta: Tünde
Narancsos-gyömbéres radler
Narancsos-gyömbéres radler

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Hajni
Reggeli energiabomba
Reggeli energiabomba

1 narancs, 1 citrom és fél grépfrút levét kinyomjuk, ha szükséges, cukorral ízesítjük. Frissen kínáljuk. (A grépfrút fehér részeit teljesen szedjük le!)

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Nikolett
Szilveszteri rumos bólé
Szilveszteri rumos bólé

A cukrot egy nagy tálba szórjuk. Melléreszeljük a citrom héját. Ráöntjük a konyakot és a rumot, jól elkeverjük (ezen a ponton jöhet a gyújtós trükk)! Ráöntjük a forró...

Elkészítési idő: 15 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk