25 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
2 teáskanál fahéj
2,5 dl semleges ízű olaj (pl. napraforgómag-olaj)
25 kristálycukor
30 dkg finomra reszelt sárgarépa
3 tojás
csipetnyi só
porcukor meghinteni
1. Kell nekünk egy kis téglalap alakú forma ( 20x35 cm), meg egy 180 fokra előmelegített sütő. Nem vagyok az a kibélelős típus, mert többnyire nincs rá szükség, csak a sütőpapírgyártók sújkolnak mást, de most a forma aljára érdemes sütőpapírt tenni, mert az ilyen laposdad süteményeket így könnyebb kifordítani, ráadásul lassabban hűlnek ki, amellyel elekerülhető a szalonnásodás. A méretre vágott sütőpapírt néhány vajpöttyel rögzítjük a forma aljához.
2. Az olajat, cukrot, tojásokat kézi mixerrel jól összekeverjük, majd hozzáadjuk az átszitált lisztet, sütőport, fahéjat, és megpöccintjük a sóval. Belekeverjük a tojásos mixtúrába, tökéletesen simára dolgozzuk. Utoljára keverjük bele a reszelt répát.
3. A formába töltjük, és kb. 50 percig sütjük. Tűpróba után tegyük sütemányrácsra 5-6 percig, majd óvatosan borítsuk ki belőle. Ha kihűlt, havazzuk be porcukorral, vágjuk kockákra, vagy ahogy tetszik.
A tejet 1 zacskó vaníliás cukorral felforraljuk. A zsemlék tetejét levágjuk és a belsejét kivájjuk. A túrót áttörjük a zsemlék belsejével. Összekeverjük a másik zacskó vaníliás c...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű1. A nedvesített asztalon 2 cm vastagon, csepp alakúra lapogatjuk a gesztenyemasszát, majd annak közepére helyezzük a domborúra formázott csokis piskótatölteléket. 2. Nedvesíte...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézEgy 26 cm-es tortaformába folpackot teszünk, a kávéba belerakjuk a rumaromát. Beleforgatjuk a babapiskótákat és a tortaaljára tesszük úgyhogy ne maradjon hézag közöttük. Megfőzzük...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű