menu

Családireceptkönyv.hu

Almás sütemény


Írta:

Nehézség: Nehéz
print

Hozzávalók:


Hozzávalók 24 x 37 cm-es tepsihez

A tésztához
50 dkg liszt
20 dkg porcukor
25 dkg vaj
2 tojás
csipet só
1 csomag (10 g) sütőpor
1-2 kávéskanál tejföl (opcionális)

A töltelékhez
10 kisebb savanykás alma
2 evőkanál búzadara
3-4 evőkanál porcukor
fahéj

Elkészítés:


Az almákat félbevágjuk, eltávolítjuk a magházukat és meghámozzuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk őket és forró sütőben 15-20 percig sütjük, hogy kicsit átpuhuljanak.
Vigyázzunk, hogy ne legyen túl puha, mert akkor könnyen szétesik a gyümölcs.
A sütőből kivéve langyosra hűtjük.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, ha kisebb tojásokat használunk, és nem áll össze, adjuk hozzá a tejfölt is.
Kettévesszük a tésztát és lisztezett munkafelületen téglalapokat nyújtunk belőlük.
Az első lapot a vajjal vékonyan kikent tepsi aljába terítjük. Rászórjuk a búzadarát, majd rárakosgatjuk az almákat.
Meghintjük a porcukorral (ez ízléstől függően több vagy kevesebb is lehet) és a fahéjjal, majd ráterítjük a második kinyújtott lapot.
Finoman körbenyomkodjuk a tésztát a gyümölcsök mentén és 200 fokra melegített sütőbe toljuk, ahol kb. 40 perc alatt megsütjük.
Langyosra hűtjük, megszórjuk fahéjas porcukorral és felszeleteljük úgy, hogy minden süteménykockára egy fél alma jusson.

Almás sütemény

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Mákos rétes
Mákos rétes

Elkészítjük a tölteléket. A darált mákot, a cukrot, a mazsolát, a fahéjat, a citromlevet, a tejfölt és a zsemlemorzsát elkeverjük. Ha túl folyósnak találjuk, kevés zsemlemorzsával...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Muffin-mikrós
Muffin-mikrós

Összekever, 3 perc mikró 750 watt.utàna még kb fél percig nem szabad kinyitni.

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Túró rudi szelet sütés nélkül
Túró rudi szelet sütés nélkül

Elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és egy mélyebb falú tálcába egyengetjük. A krémhez a tejből és a búzadarából sűrű tejbegrízt főzünk, majd kihűtjük. A túrót elekt...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Klasszikus kakaós csiga
Klasszikus kakaós csiga

Az élesztőt elmorzsoljuk a langyos cukros tejben és felfuttatjuk. Közben kimérjük a lisztet, elkeverjük benne a sót és a cukrot. Közepébe fészket formálunk, ide öntjük az élesztős...

Elkészítési idő: 90perc
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk