Hozzávalók a tésztához (24-26 cm-es formához):
- 2 csésze liszt (nálam ez 30 dkg volt),
- fél csésze holland kakaópor (én 5 dkg-ot tettem bele),
- fél csomag sütőpor (én nem használok, helyette 3 csipet szódabikarbónát tettem bele),
- cukor (ízlés szerint, mi kevés cukrot eszünk, így én csak 5 dkg-ot tettem bele),
- vanília (nálam vaníliaőrlemény),
- 1 csésze görög joghurt (azaz kb. 2,5 dl),
- fél csésze tejszín (én ezt nem tettem bele, joghurttal helyettesítettem),
- 2 tojás (nem tettem bele, helyette 4 kiskanál tejfölt használtam),
- fél csésze olaj,
- 1 evőkanál neszkávé (én inkább néhány evőkanálnyi forró vízben ázni hagytam pár percig 2-3 kiskanál darált kávét, majd leszűrtem),
- 2,5 dkg keményítő, mert nem tettem bele tojást.
Hozzávalók a krémhez:
- 20 dkg puha vaj,
- 20 dkg krémsajt (nálam 35 dkg),
- 1 dl tejszín,
- porcukor ízlés szerint,
- vaníliaőrlemény,
- 2 evőkanál citromlé,
- 1 üveg eperlekvár (én 1 kg epret felfőztem gyorsan lekvárnak és abból használtam el kb. a háromnegyedét).
Tetejére:
- 10 dkg étcsoki,
- 1 dl tejszín,
- díszítésnek eper, mentalevél, egyéb.
1. Először a tésztát sütjük meg. Egyik edényben összekeverjük a nedves, másik edényben a száraz hozzávalókat, végül a kettőt vegyítjük. Amennyiben a tojásmentes változatot készítjük, ügyeljünk arra, hogy ne legyen túl híg a tészta és ne kevergessük túl sokáig, éppen csak addig, míg összeáll.
2. Négy részletben kell kisütnünk a tésztát. Ha van légkeverés funkció a sütőben, akkor kettesével, ha nincs, akkor egyesével sütjük a lapokat. Nekem van légkeverés a sütőben, így fogtam két sütőpapírdarabot és mindegyikre rajzoltam egy-egy kört. Elosztottam a tésztát rajtuk és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütöttem.
3. Ezután leszedtem a lapokat a sütőpapírról és rácson hűtöttem őket. Míg hűltek, mehetett a következő kettő lap a sütőbe.
4. Amíg hűlnek a lapok, elkészítjük a krémet is. Habosra keverjük a krémsajtot a porcukorral, citromlével, vaníliával. Habot verünk a tejszínből és a vajat is habosra keverjük. Ne sajnáljuk rá az időt, jól habosítsunk ki mindent, hogy finom, könnyű krémünk legyen.
5. Végül a krémsajtot, a tejszínhabot és az eperlekvárt összeforgatjuk.
6. Jöhet a torta összeállítása. Alulra megy egy lap, rá krém, majd lap, megint krém, lap, krém és végül a negyedik lap is rákerül. Tetejére megint krémet kenünk és az oldalára is.
7. A tetejéhez megmelegítjük a tejszínt (nem forraljuk). Beletördeljük az étcsokit. Kevergetjük (alacsony hőfokon, ne forraljuk!) és mikor elolvadt az étcsoki, az egészet rácsorgatjuk a torta tetejére.
8. Én ezután hűtőbe tettem és csak másnap díszítettem eperrel
A piskótához a tojásokat kettéválasztom,a fehérjét elkezdem felverni ha félig felvertük a cukrot hozzáadom,majd kemény habbá felverem,majd lejeb veszem a robotgépünket és egyesével...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA gyümölcsöket megmossuk, feldaraboljuk, és öt szuflé formában szétosztjuk. Kevés fahéjjal, pár csepp citromlével ízesítjük, majd mindegyik tetejére egy teáskanál mézet csurgatunk...
Elkészítési idő: 35 perc Nehézség: KönnyűA tésztának valókat összegyúrjuk, hogy egy közepes keménységű, könnyen nyújtható tésztát kapjunk. /tejföllel lehet korrigálni először kevesebbet majd ha igényli akkor mehet bele...
Elkészítési idő: 1,5-óra Nehézség: KözepesElkészítése: A tojások fehérjéből a cukor felével kemény habot verünk. A tojások sárgáját a cukor másik felével habosra keverjük és a tojáshabhoz adjuk. A lisztet a kakaóporral...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű