menu

Családireceptkönyv.hu

Gyulais karaj „stircelt” burgonyával


Írta:

Elk. idő: 110 min
Adag: 8 adag
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


1,5 kg kicsontozott sertéskaraj, 1 pár gyulai kolbász, kb. 1 csapott evőkanál só, 1-1 csapott kiskanál őrölt fekete bors és őrölt köménymag, kb. 1 dl olaj, 1 vöröshagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál sűrített paradicsom (paradicsompüré), 1 csapott evőkanál finomliszt, 2,5 dl víz

A „stircelt” burgonyához:
1 kg burgonya, só, 1 nagy vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 6-7 evőkanál olaj

Elkészítés:


1. A húst megmossuk, leszárogatjuk, a tetején húzódó fehér hártyát ügyesen lefejtjük róla. Ezután nem túl széles, ám éles késsel a karajt hosszában, középen felszúrjuk. Az üreget ujjainkkal vagy a húsverő kalapács nyelével kissé kimélyítjük.
2. A kolbász bőrét lehúzzuk, így a hússal majd jobban összesül; de ha nem sikerül, akkor sincsen különösebb baj. A húsba töltjük, majd a karajt a sóval, a borssal meg a köménnyel alaposan bedörzsöljük. Vékony zsineggel vagy spárgával megkötjük, hogy szép formás legyen.
3. Az olajat egy serpenyőben megforrósítjuk, a töltött karajt körös-körül megpirítjuk benne. Tepsibe tesszük, forró zsírjával meglocsoljuk, a meghámozott és négybe vágott hagymát meg a kettévágott fokhagymagerezdeket körészórjuk.
4. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC) kb. 50 perc alatt szép pirosasra sütjük, közben zsírjával gyakorta meglocsoljuk. Ha kész, félretesszük, a zsineget lefejtjük róla.
5. Zsírját lábasba töltjük, a paradicsompürét fél perc alatt megfuttatjuk benne, majd a liszttel meghintjük. Újabb félpercnyi pirítás után a vízzel fölöntjük, 2-3 percig fözzük. Ha kell, megsózzuk, köménnyel meg borssal utánafűszerezzük, végül átszűrjük.
6. Tálaláskor a fölszeletelt karajt ezzel a pecsenyelével meglocsoljuk. Párolt káposzta és „stircelt” burgonya illik hozzá köretnek.
7. Utóbbi úgy készül, hogy a burgonyát héjában, enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrve hűlni hagyjuk, majd meghámozzuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A nagyon finomra vágott hagymával és petrezselyemmel fűszerezzük, megsózzuk, megborsozzuk. Egy kevés forró olajon a talkedli-, más néven tükörtojássütő kis mélyedéseibe töltve, megsütjük, de serpenyőben is elkészíthetjük.

Trükkök, tippek, praktikák:


Egy adag: 2580 kJ/617 kcal • 47,7 g fehérje • 35,4 g zsír • 26,9 g szénhidrát • 2,8 g rost • 162 mg koleszterin

Gyulais karaj „stircelt” burgonyával

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Vivien
Töltött szűzérme
Töltött szűzérme

Felszeletelem 3cm-es szeletekre, majd körbetekerem szalonnával, fogpiszkáloval megtűzöm, borsozom. 230C-on megsütöm majd 20percig sütöm.

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Nikolett
BÁCSKAI RIZSES HÚS
BÁCSKAI RIZSES HÚS

A kockára vágott hagymát megpirítjuk a felforrósított zsíron, hozzáadjuk a szintén kockára vágott paprikát, együtt is pirítjuk kicsit, majd lehúzzuk a tűzről és elkeverjük benne a...

Elkészítési idő: 75 perc
Nehézség: Könnyű
share
Magyaróvári sertéskaraj
Magyaróvári sertéskaraj

A húst szeletekre vágjuk és mindkét oldalát megszórjuk MAGGI Ízvarázs ételízesítővel. A gombát megtisztítjuk és felszeleteljük, a sonkát vékony szeletekre vágjuk. A húst forró ola...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Darált - Fasírt
Darált - Fasírt

1. A hozzávalókat összedolgozod, majd golyókat csinálsz belőle, és belecsavarod mindjárt egy szál baconszalonnába. 2. Ebből az adagból nekem 16 db lett, 200 fokos sütőben, 30 pe...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk