7-8 centiméteres vaníliarúd
5 házi tojás
1,5 liter tej
2 evőkanál porcukor
100 gramm kristálycukor
1 evőkanál liszt
só(ízlés szerint)
1 kávéskanál citromlé
Hasítsuk fel a vaníliarudat, a tejet öntsük bele egy vastag falú fazékba, adjuk hozzá a vaíliarudat, tegyük fel melegíteni, vigyázzunk arra, hogy ne forraljuk fel. A tej melegszik egyedül is, foglalkozzunk addig a tojásokkal. Válasszuk szét a sárgáját és a fehérjét külön edényekbe, majd keverjük habot a fehérjéből. Adjuk hozzá a citromlevet, majd addig keverjük, amíg egészen megkeményedik. Mi ezt úgy szoktuk ellenőrizni, hogy megfordítjuk az edényt, ha ügyesek voltunk, akkor az edényben marad. Ekkor adjuk hozzá a porcukrot, és keverjük el. Helyezzük bele a tejbe, úgy, hogy kanál segítségével szaggassunk darabokat, ne egybe öntsük bele. Főzzük nagyjából fél perig az egyik oldalát, majd fél percig a másikat is.
Ezután szedjük ki a habot egy szűrőbe. Ha kész, akkor szűrjük le a tejet is, majd a tojássárgájához adjuk hozzá a kristálycukrot, és keverjük el jó alaposan. A lisztet keverjük el egy edényben, hogy ne legyen csomós, öntsük hozzá a leszűrt tejet, és sózzuk meg ízlés szerint. Ezután forraljuk fel, és főzzük sűrűre. Ha ez is meg van, akkor a lisztes tejet öntsük hozzá, hagyjuk a tűzön még egy kicsit. Akkor lesz igazán jó, ha sűrű a végén, ezután még langyos állapotában rakjuk rá a habot, és már kész is vagyunk!
A pudingport 1 evökanál cukorral 1dl tejjel simára keverünk. A tejet felforraljuk a vaniliás pudinggal megfözzük Kihütjük Tejszint habbá verjük A kihült pudighoz hozzá adjuk...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: KönnyűA tojásokat szétválasztjuk, a sárgájukhoz hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, valamint a reszelt citrom héját és levét. Az egészet habosra keverjük, majd kanalanként hozzáadunk...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA szilvat kimagozzuk es darabokra vagjuk Keves vizzel es cukorral foni tesszuk (cukor izles szerint) Amikor szinte puha hoozza adjuk a keves vizzel feloldott pudingport Hozza ad...
Elkészítési idő: 1 ora Nehézség: KözepesEgy tálban elkeverjük a lisztet, és a cukrot. 2 Hozzáöntjük az összes tejet, és csomómentesre keverjük. 3 Elkeverjük benne a tojássárgát, és beletesszük a félbevágott vaníliaru...
Elkészítési idő: 6 adag Nehézség: Könnyű