Piskótához: 6 db tojás, 8 evőkanál víz, 25 dkg cukor, 25 dkg liszt, ½ csomag sütőpor, Sütésnél a forma kikenéséhez, 5 dkg vaj, 1 evőkanál liszt,
A tojásokat szétválasztjuk, külön tálba a fehérjét és a sárgáját.
A tojások sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, hozzáadjuk a vizet, összekeverjük. A lisztet az átszitált sütőport, is belekeverjük. Majd a kemény tojásnak felvert fehérjét is hozzáadjuk. Óvatosan forgassuk bele, nehogy összetörjük, margarinnal kikent, lisztezett tepsiben elterítjük, a széleit kissé felhúzzuk a formára és megsütjük 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig.Ha tortaként készítenénk, akkor én, amikor kiveszem, deszkára borítom fordítva, fejjel lefelé, mert szebb lesz a torta. Így amikor állítod össze, a teteje kerül alulra és az alja felülre, így lesz szép éle a tortának. (ezt a nagyoktól tanultam)
A tészta hozzávalóit összekeverjük, és a tortaforma aljára nyomkodjuk, majd hűtőbe tesszük. A tejszínhabot felverjük, majd belekeverjük a túrót. Ízlés szerint cukozzuk, adunk hozz...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűTöltelék: Melegítsük fel a tejszínt nagyon forróra, de még pont ne forrjon, adjuk hozzá a csokoládé darabokat. Teljesen oldódjanak el benne, ha a csokoládé darabok nagyon visszahű...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tojásokat ketté választjuk. A fehérjét a cukorral habbá verjük, a sárgáját egy kanállal összetörjük, majd a habba forgatjuk. A sárgáját a habbal elkeverjük, majd a lisztet is hoz...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz epres sajttorta alapjához zabkekszet összetörjük, összekeverjük az olvasztott vajjal és a tortaformába nyomkodjuk egyenletesen, majd hűtőbe tesszük. A tejszínt a cukorral felha...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Nehéz