Hozzávalók:
a piskótához:
7 tojás fehérje,
14 dkg cukor,
6 dkg liszt,
7 evőkanál darált dió,
1 tasak sütőpor;
továbbá:
25 dkg dió,
2 dkg margarin
a krémhez:
7 tojás sárgája,
14 dkg cukor,
3 evőkanál víz,
3 dl habtejszín,
10 g zselatin
az összerakáshoz:
30 dkg keksz,
40 dkg mogyorókrém(finetti),
1 dl kávé,
1 evőkanál kakaó
Egy kb. 24x30 -es tepsit kibélelünk sütőpapírral, vékonyan lekenjük margarinnal és elosztjuk rajta az előzőleg megpergelt diót. A tojások fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, majd hozzáadjuk a darált diót, a sütőporral elkevert lisztet és összekeverjük. Rásimítjuk a dióra és előmelegített sütőben, 180 C fokon, 15 perc alatt megsütjük.
A krémhez a tojások sárgáját összekeverjük a cukorral meg a vízzel és vízgőz fölött addig főzzük, míg besűrűsödik, majd hagyjuk kihűlni. A zselatint 0,5 dl vízben feloldjuk és felforrósítjuk(nem forraljuk). A habtejszínt felverjük és belekavarjuk a zselatint meg a tojáskrémet.
A piskótát átfordítjuk és a dióra rákenjük a mogyorókrémet, majd kirakjuk a kávéba mártott keksszel és rákenjük a tojásos krémet. Tetejét megszórjuk a kakaóval. Egy éjszakára lehűtjük és másnap éles késsel szeleteljük.
A hozzávalókat összekeverem, majd vizes kézzel gombócokat formázok, és meghempergetem a kókuszreszelékben.
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA 2 csomag vaníliás pudinporhoz hozzáadjuk az 5 evőkanál cukrot, és 900 ml tejjel pudingot főzünk. Ha elkészült, többször megkeverve kihűtjük. A tésztához kettéválasztjuk a tojáso...
Elkészítési idő: 75 perc Nehézség: KözepesA tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és 2 lapot sütünk belőle.
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: KözepesElőmelegítjük a sütőt 175 fokra, és sütőpapírt terítünk 2 nagy tepsibe. A diót, a mandulát és a mogyorót durvára őröljük, majd a cukrozott narancshéjat egészen apró darabkákra vág...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű