A tésztához:
15 dkg kristálycukor
2 evőkanál méz
0,5 dl tej
1 tojás
10 dkg margarin
1 csomag sütőpor
45 dkg liszt
A krémhez:
2 evőkanál búzadara
2,5 dl tej
1 csomag vaníliás cukor
10 dkg porcukor
10 dkg margarin
1 evőkanál rum
10 dkg sárgabarackíz
A mázhoz:
10 dkg étcsokoládé
2 evőkanál étolaj
A cukrot a mézzel, a tejjel, a tojással, a margarinnal és a sütőporral összekeverjük, gőz fölött 15 percig, habzásig főzzük. A tűzről levéve belekeverjük a lisztet.
A tésztát 4 egyforma cipóra osztjuk, egyenként kinyújtjuk, és sütőlemezen, középmeleg sütőben körülbelül 10-15 perc alatt kisütjük.
A krémhez a búzadarából a vaníliás tejjel sűrű pépet főzünk, és hagyjuk kihűlni. A porcukrot és a margarint habosra keverjük, a rummal ízesítjük (a rum elhagyható), majd hozzátesszük a búzadarás pépet, és jól kikeverjük.
A kihűlt tésztalapokat a következőképpen töltjük meg: az első és a harmadik lapra krémet, a másodikra barackízt kenünk. A tészta tetejét az
étolajjal hígított, olvasztott csokoládéval vonjuk be.
A néhány órát pihentetett és lehűtött tésztát tetszés szerinti nagyságúra vágva tálaljuk.
A kifliket karikákra vágjuk. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgákhoz 4 evőkanál porcukrot teszünk, és addig keverjük, míg kivilágosodik. A fehérjéket is kemény habbá verjük, majd...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA kenéshez a tejfölbe beleöntjük az olajat és jól elkeverjük. Ezután elkészítjük a tölteléket. A túrót villával összetörjük, hozzáadjuk a tojást, a cukrot, a vaníliás cukrot, a grí...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hozzávalókból gyönge tésztát kapunk, lisztezett deszkán pogácsának szaggatjuk és sütés után lekvárral összeragasztjuk.
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA sütőt előmelegítjük 200 C-ra, valamint szilikonos sütőpapírral lefedünk egy sütőlemezt. 2 Először a tésztát készítjük el. A diót nyújtófával minél jobban összetörjük, majd a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű