Tésztához:
6 tojás fehérje,
10 dkg cukor,
20 dkg darált dió,
5 evőkanál liszt,
1 kiskanál sütőpor
20 dkg fehér csokoládé
5 evőkanál olaj
Krémhez:
20 dkg dió darabokra vágva,
20 dkg vaj,
15 dkg cukor,
6 tojás sárgája
Tetejére:
20 dkg csokoládé,
5 evőkanál olaj
A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá vertem. A diót a liszttel és a sütőporral összekevertem, majd óvatosan a habba forgattam. A masszát sütöpapirral bélelt tepsibe öntöttem és előmelegített sütőben 25 percig sütöttem. Kicsit hűlni hagytam, majd a tetejére kentem az 5 kanál olajjal elkevert olvasztott csokoládét.
A krémhez 5 kanál cukrot karamellizáltam, hozzáadtam a vajat majd gyors kevergetés mellett a megmaradt cukorral elkevert tojások sárgáját és besűrítettem. Legvégül belekevertem a darabos diót amit megpergeltem kissé,mielőtt felvágtam. Kihűtöttem majd a csokoládé tetejére kentem . Tetejét bevontam az 5 kanál olajjal elkevert olvasztott csokoládéval.Néhány órára hűtőbe raktam, majd forró vízbe mártott késsel szeleteltem.
Ezt a süteményt nagyon sokan készítik Erdélyben.Egy ismerősömnél ettem pár éve, ő egy román magazinból írta ki a receptjét de akkor nem kértem el, így amikor a tavasszal megláttam Ottis blogján rögtön tervbe vettem.Ha nem is sikerült akkor rögtön,de a hétvégén csak elkészült. Elkészítették még: Gál Edith ,sedith , Alíz
Aki szereti a dió-karamell párosítást,az ne hagyja ki,mert nagyon finom sütemény.A tésztára azért nem került fehér csoki,mert valami úton -módon a kamrámból eltűnt a 2 tábla fehér csoki és csak akkor vettem észre,amikor már a sütés közepében voltam,így oda is barnát tettem.A csokitolvajt majd meglesem,csak visszatér még:)
A hozzávalókat magasfalú, mikrózható edényben összekeverjük, és 6 percre 750 Wattra mikróba tesszük. Ha kész, bármivel tölthető.
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csonthéjas magvakat lepirítjuk. Én egészben szoktam belerakni, mert szeretem, mikor látszik benne, de lehet durvára darálni is. Az aszalt gyümölcsöket és a kandírozott narancsot...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű.A tejet odatesszük forrni, a tojássárgájáta cukorral habosra kavarjuk.Közben atojás fehérjét egy csipet sóvalkeményhabbá verjük és 1 kanál cukrot isteszünkbele. Amikor forr a tejb...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűEzt összegyúrjuk, közepes keménységű, jól nyújtható tésztát kapunk. Töltelék: 1 1/2 kg alma, 7 ek cukor, i vaníliáscukor, fahéj. Én nem szoktam párolni az almát, egyszerűen...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű