20 dkg mandula/mandulaliszt
5 dkg kókuszzsír
1 tojás sárgája
5 dkg xilit
Hozzávalók a krémhez:
2 bio citrom
2 tojás
1 tojás sárgája
2 evőkanál (kb. 4 dkg) rizsdara / kukoricakeményítő / tápióka keményítő / citromos pudingpor
10 dkg xilit
50-70 ml kókusztej
A tésztához a mandulát finomra daráljuk, a tojás sárgáját elválasztjuk, a fehérjét félre tesszük. A hozzávalókból ragacsos tésztamasszát készítünk és kókuszzsírral kikent piteformába nyomkodjuk, úgy hogy kb. 2cm-es pereme is legyen. Nem baj, ha vékony lesz a tészta. A tésztát a hűtőben pihentetjük, amíg elkészül a krém.
A citromkrémhez a két citrom héjét lereszeljük, kettévágjuk, kiszedjük a magokat és a húsát egy kanál segítségével kiszedjük. Ha van aprítógépünk, a citromot abban aprítsuk fel, de nem kell, hogy nagyon pépes legyen, csak a hártyás részek ne maradjanak egyben. Gép nélkül egy éles késsel is dolgozhatunk. Az egész tojásokat és a sárgáját a xilittel keverjük krémesre, adjuk hozzá az aprított citromot, a citromhéjat, a keményítőt / darát és annyi kókusztejet hogy egy híg tejszín sűrűségű krémet kapjunk. A tésztára öntsük rá a krémet és 165 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig süssük. Közben a megmaradt 2 tojás fehérjéből egy csipet sóval verjünk kemény habot, ízlés szerint egy teáskanál xilitet adhatunk hozzá, hogy édesebb és fényesebb legyen. Ha a pitén a krém megszilárdult a habot egyenletesen osszuk szét rajta és még kb. 5 percre tegyük vissza a sütőbe, amíg kissé barnulni kezd a teteje.
A formában hagyjuk teljesen kihűlni, utána szépen szeletelhető lesz.
A tésztát kivettem a hűtőből, és rövid ideig pihentettem a konyhapulton. Közben 3 tojásfehérjét közepesen kemény habbá vertem, majd fokozatosan hozzáadtam a kétféle cukrot, és fény...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA cseresznyét kimagozzuk, kettévágjuk, és beleszórjuk egy vajjal kikent gyümölcstortaformába. A tészta többi hozzávalóját (a vaníliarúd magjait kikaparjuk) robotgéppel...
Elkészítési idő: 4 adag Nehézség: KönnyűA vajat felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a mézet. Minden száraz hozzávalót összekeverünk, majd a tojások, a tojássárgája és a tejföl hozzáadása után a méz és vaj elegyét is hozzáöntj...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesAz alapanyagokat – a porcukor kivételével – összegyúrjuk, és egy órára a hűtőbe tesszük pihenni. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A tésztából diónyi golyókat formázunk, majd porcu...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű