1 csirkemell, 25 dkg csirkemáj, 1 tojás, 10 szelet császárszalonna, 2 evőkanál zsemlemorzsa, só, bors, majoránna, petrezselyemzöld; a körethez: 20 dkg rizs, 10 dkg zöldborsó, 5 dkg vaj, só
A csirkemájat 5 perc alatt forró vízben megfőzzük, lecsöpögtetjük és villával széttörjük vagy ledaráljuk. Hozzáadjuk a felvert tojást, a zsemlemorzsát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, megszórjuk sóval, borssal meg majoránnával és jól összedolgozzuk. A csirkemellet éles késsel lapjában bevágjuk úgy, hogy egy nagy szeletet kapjunk, kissé megklopfoljuk és megszórjuk sóval meg borssal. A májas masszát hosszúkásra formázzuk, a csirkemell hosszanti szélére rakjuk és feltekerjük. A császárszalonnát egymás mellé rakjuk úgy, hogy kissé fedjék egymást és a húst belecsavarjuk. Sütőpapírba szorosan betekerjük, végeinél bezárjuk, berakjuk egy tepsibe és kevés vizet öntünk alája. 30-35 percre forró sütőbe toljuk. A körethez a rizst meg a zöldborsót külön-külön, enyhén sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük. A vajat felhevítjük, hozzáadjuk a zöldborsót, kissé átsütjük és belekavarjuk a rizst. Ha szükséges, még sózzuk. A csirkemellet éles késsel felszeleteljük és a rizzsel tálaljuk.
A tarját másfél cm-es darabokra vágjuk. Sózzuk és borsozzuk. Egy tepsit zsírral kikenünk, majd belefektetjük a húsokat és ráöntjük a vizet. Alufóliával lefedve 220 fokon kb 1 ór...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Könnyű1. A darált húst ízesítsük ételízesítővel, reszelt fokhagymával, keverjük hozzá a tojást. 2. Formázzunk belőle 8 db kis roládot. 3. Tekerjük be baconbe, majd tegyük egy tűz...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA megtisztított húst ujjnyi vastagságú szeletekre vágjuk, enyhén kiklopfoljuk. A megpucolt hagymát felaprítjuk, és a zsíron megdinszteljük. A hússzeleteket egyenként meg...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes1. A combszeleteket kissé kiverjük, és vékonyan besózzuk. 2. 1-1,5 ek lisztben megforgatjuk. 3. A szalonnát amilyen apróra csak tudjuk felkockázzuk, és egy fedeles edényben zsírj...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz