menu

Családireceptkönyv.hu

TARHONYÁSHÚS


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Négy személyre: 50 dkg marhalábszár, 10 dkg kolozsvári szalonna 20 dkg vöröshagyma, 30 dkg tarhonya, 1-2 szem burgonya, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 2 kávéskanál pirospaprika, 1 dl fanyar vörösbor, 1 dl húsleves, 1/2 dl konyak, 6 dkg zsír, só, fekete bors, pörköltkrém, pörköltkocka

Elkészítés:


A szalonnát vágd fel apró kockákra és pirítsd meg kevés zsíron. A hagymát kb. 0,5 cm-es kockára vágd és fonnyaszd meg a szalonnán. Ha kész, tedd rá a kockára vágott húst, szórd meg vékonyan borssal, és addig süsd, míg levet nem enged. Ekkor megszórod a pirospaprikával és felöntöd vörösborral úgy, hogy éppen csak ellepje. Ezután beleteszed a zöldpaprikát és a paradicsomot, pörköltkrémet és pörköltkockát, és kislángon, fedő alatt majdnem teljesen puhára főzöd. Főzés közben négyszer-ötször meg kell keverni, ha szükséges, feltölteni a húsléből, hogy a lé éppen csak ellepje a húst. Amikor a hús már félig megpuhult, ráöntöd a konyakot és a maradék lét, és így főzöd puhára, majd ízlés szerint megsózod. Amíg a pörkölt rotyog, a tarhonyát kevés zsíron, sűrűn kevergetve pirítsd jó sötétbarnára (vigyázz, meg ne feketedjen, mert akkor kidobhatod). Öntsd fel kétszer annyi vízzel (húslével), mint a tarhonya sütés előtti térfogata, tedd bele a kis (1-1,5 cm) kockákra vágott krumplit, és kevergesd, míg fel nem forr. Ekkor az egészet borítsd bele a pörköltbe és lefedve, kislángon, gyakran kevergetve főzd, amíg a tarhonya megpuhul. Előfordulhat, hogy akármeddig aszalgatod, a tarhonya nem dagad, nem puhul tovább. Ekkor kis vizet kell hozzátölteni. Amíg ízelgeted a tarhonyát, hogy puha-e már, ha kell még bele só, ne habozz beletenni. Sajátosan finom ízű étel, én egyszerűen imádom. Adhatod kovászos uborkával, uborkasalátával, de friss káposztasalátával a legjobb. (Sokkal finomabb, mintha köretnek főznéd a tarhonyát a pörkölthöz, mert így a pörkölt ízeit szívja fel a tarhonya.)

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Marha húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Beatrix
Gulyásleves
Gulyásleves

A lábszárat leinazzuk, majd 2 X2 cm-es kockára vágjuk. A vöröshagymát és a fokhagymát egy fazékban, kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a paradicsomot és a tv paprikát. Tovább...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar Two Fat Ladies Meatloaf
Two Fat Ladies Meatloaf

Sauté the mushrooms in butter until the juices run, then season with salt and pepper and nutmeg. Reserve. Remove the sinews from the livers. Lightly poach the livers in simmering w...

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Bográcsban főtt marhagulyás
Bográcsban főtt marhagulyás

A húst kb. 1 cm-es darabokra vágom és alaposan megmosom. A vöröshagymát meghámozom és apróra vágom, a fokhagymát átnyomom. Az olajat felforrósítom és üvegesre pirítom benne a hag...

Elkészítési idő: 120 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Hamburger-ek
Hamburger-ek

Smashed - összenyomott - burger: A húspogácsa vékonyra összenyomott,nagyon magas hőfokon van sütve,ezért nagyon finom pörzsanyag képződik. Meg grillezzük a kápia és kaliforniai p...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk