1 bögre rizs (3 dl)
kb. 2 dl víz
egy teáskanál vaj
csipet só
1 liter tej (kókusztejjel is finom)
egy citrom héja
egy mokkáskanál vaníliaőrlemény
kb. 10 dkg mazsola
20 dkg cukor
2 tk. liszt
4 nagy tojás (vagy öt kisebb)
5 dkg puha vaj
Először tejberizst készítek. A rizst a vízzel, a csipet sóval és a teáskanál vajjal felteszem főni. Közepes lángon addig főzöm, többször megkeverve, míg az összes vizet magába szívja a rizs. Ekkor felöntöm a tejjel és felforralom. Leveszem a lángot és lassú tűzön addig főzöm, míg a rizs megpuhul és szinte az összes tejet magába szívja. Elzárom alatta a lángot, hozzáadom a cukor felét, a citrom reszelt héját, a vaníliát és a mazsolát Elkeverem és lefedve kb. egy órán keresztül állni hagyom, langyosra hűtöm.
Ezután szétválasztom a tojásokat. A sárgákat elkeverem a puha vajjal, a liszttel és összeforgatom a rizzsel.
A fehérjét kemény habbá verem, közben a cukor másik felét több részletben hozzáadagolom. Végül óvatosan a rizses masszába forgatom.
Kivajazok egy tűzálló tálat (enyém 27x27 cm-es), a rizst belesimítom és 160-170 fokos sütőben kb. 40-45 perc alatt pirosra sütöm.
Melegen tálalom, bár mi szeretjük akkor is, ha kihűlt.
Lekvár, sodó, csokiöntet jár mellé ízlés szerint.
Én kétféle öntettel tálaltam. Baracklekvárt elkevertem kevés levendulasziruppal és kissé megmelegítettem. A levendulaszirup barackpálinkára is cserélhető, vagy mindkettő adható hozzá...
A gyerekeknek pedig két deci tejszínt forráspontig hevítettem, levettem a tűzről és kb. 15 dkg összetört csokoládét (nem mértem meg sajnos) beleszórtam. Addig kevergettem, míg felolvadt. Fél narancs héját belereszeltem és a levét belefacsartam.
A tojásokat és a cukrot egy tálba tesszük, és elektromos habverővel habosra, fehéresre verjük. -5 perc- a turmixolt narancsot Apránként hozzáadjuk a puha vajat és az átszitált sü...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: KönnyűElőször felszeleteljük az epret és egy edénybe helyezzük az agávé sziruppal és chia maggal, lefedjük és 10 percig pároljuk. Ez alatt a tészta minden hozzávalóját összekeverjük – li...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csokit kicsire tördeljük, a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A hozzávalókat összekeverjük, sütőpapírra halmokat vizes kanál segítségével teszünk. A sütiket 160 fokon sütjük....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű35 dkg liszt 15 dkg cukor 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor 2 tojás 10 dkg vaj 2 dl tej 1 tasak sütőpor Hozzávalók a töltelékhez: 40 dkg tehéntúró 4 evőkanál cukor 1 tasa...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű