menu

Családireceptkönyv.hu

Borsos tokány


Írta:

Elk. idő: 90 perc
Adag: 4
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


1 kg sertéstarja
1 nagy fej vöröshagyma
1 db paradicsom
1 db paprika (nagyobb)
50 g szalonna - kolozsvári (füstölt)

1 kávéskanál feketebors (őrölt)
1 teáskanál búzaliszt (BL55)
2 evőkanál étolaj

Elkészítés:


1. A húst alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, és vékony csíkokra vágjuk. A hagymát apró darabokra vágjuk, a paprikát, paradicsomot szintén apróra vágjuk.
2.A szalonna bőrét levágjuk, és kis kockákra vágjuk, zsírjára pirítjuk, hozzáadjuk az olajat majd az apróra vágott hagymát megdinszteljük.
3. Hozzáadjuk a húst is. Fehéredésig pirítjuk vele.
4. Hozzáadjuk a sót, őrölt fekete borsot, paprikát, paradicsomot, összekeverjük és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje.
5. Addig főzzük, míg a hús puha lesz, illetve hagyjuk a maradék vizet elfőni. (Ha fedő nélkül főzzük, akkor kb akkorra lesz puha a hús, mire elfőtte a vizet és már csak a szaft marad rajta.) Ekkor megszórjuk a liszttel, elkeverjük és forralunk rajta egyet. Így egy picit sűrűbb lesz a szaftja.
6. Tésztával, vagy nokedlivel, és kevés tejföllel tálaljuk az elkészült borsos tokányt. ;)

Trükkök, tippek, praktikák:


http://aprosef.hu/borsos_tokany_recept

Borsos tokány

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Karaj savanyú káposztával sütve, tepsiben
Karaj savanyú káposztával sütve, tepsiben

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar
Írta: Kriszta
Mézes-mustáros sonka
Mézes-mustáros sonka

A sonkát egy edényben a fél liter ciderrel és annyi vízzel ami pont ellepi feltesszük főni. Adjuk hozzá a narancs héját, a reszelt gyömbért, a csillagánizst és a megtisztított, f...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar Töltött kàposzta
Töltött kàposzta

A hagymát megpucoljuk zsíron dinsztelem majd a paradicsom pürét,a fokhagymát és kicsit átmosva a savanyú káposztát ,fűszereket,sertés lábat ,füstölt húst felöntve vizel oda rakom f...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar
Írta: Viktória
Zöldséges-gombás vagdalt
Zöldséges-gombás vagdalt

Elkészítése: Az apróra vágott hagymát kevés zsíron aranysárgára pirítjuk. Hozzáadjuk a gombát és a borsót, enyhén sózzuk.15-20 perc alatt lassú tűzön, lefedve puhára pároljuk, ma...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk