Dahl – az indiai vöröslencse-leves

Hozzávalók:


1 csésze vörös lencse
2 gerezd fokhagyma
3 ek. kókuszzsír
0.5 szem vöröshagyma
1 dobókockányi friss gyömbér vagy 1 ek. őrölt gyömbér
1.5 db babérlevél
1 kk. só
1 kk. bors
0.5 kk. őrölt kömény
1 ek. kurkuma
1 ek. curry vagy valamilyen indiai maszala, azaz fűszerkeverék
ha ínyenc kedvemben vagyok, belemorzsolok 1 szárított csilit, és belereszelem ½ narancs/citrom/1 egész mandarin héját is
1 l víz

Elkészítés:


Meghámozom a hagymát, a fokhagymát és a gyömbért, és apró darabokra szeletelem őket.
Erős lángon felhevítem a kókuszzsírt, és ha már forró, beletolom a hagymás-gyömbéres keveréket, majd élvezem, ahogy a készülő vacsora illata elárasztja a konyhát… de azért nem felejtem el folyamatosan kevergetni a piruló hagymát!
Ha üvegesre és itt-ott karamellbarnára sült a hagyma, beleszórom a fűszereket – a babérlevél kivételével –, és kavargatom még egy kicsit, míg össze nem érnek az ízek.
Hozzáöntöm a lencsét, alaposan sózom-borsozom, és a többi fűszert is beleszórom a lábosba. 2-3 percig pirítom, közben pedig felforralom a vizet a vízforralóban vagy egy másik lábosban.
Ráöntöm a forrásban lévő vizet a lencsére, és állandó kevergetéssel csillapítom a heves sercegést. Miután a kotyvalék ismét felforrt, mérséklem a láng erejét, beledobom a babérleveleket, belemorzsolom a csilit, ráreszelem a narancsot, majd ismét megkavarom. Ha lusta vagyok, szimplán lehámozom a citrushéjat, és cafatnyi darabkákra tépem. Csodálatos lesz rájuk harapni, amikor meglepetésszerűen fel-feltűnnek a kanálban…
Most van időm, hogy megnézzek egy epizódot a kedvenc sorozatomból, lenyomjam a napi jógarutinom, meditáljak egy kicsit az élet nagy dolgain, elmeséljem a legújabb felismerésemet a legjobb barátomnak telefonon, vagy főzzek egy kis rizst köretként: a dhal takaréklángon, fedővel letakarva 25 perc alatt fő készre. Néha azért rákukkantok: ha túlságosan besűrűsödne, adok hozzá még 1 pohár vizet, ha pedig túl híg, leveszem a fedőt pár percre, hogy elpárologjon a felesleges folyadék.
Készen is vagyuk: a forró főzeléket az asztalra teszem egy vekni finom kenyérrel vagy tiszta, natúr, tengeri sóval ízesített rizzsel, és előásom Madonna Ray of Light albumát, hogy aláfestő zeneként feltehessem a Shanti-Ashangti című indiai békehimnuszt. Namasté!

Trükkök, tippek, praktikák:


Kristóf