Téli vitaminbomba

Hozzávalók:


kb. 450-500g cékla
1 szűk evőkanálnyi nem extra szűz olívaolaj
1 kiskanálnyi friss kakukkfű apróra vágva (elhagyható)
100g bébispenót*
1 közepes alma
1 nagy narancs, vagy két kisebb
100g fehér sajt vagy kecskesajt (feta, krémfehérsajt, dán sajt, de az egyik legfinomabb hozzá a lágy kecskesajt. Lehetőleg az, aminek nincs fűszeres kérge.)
1 gránátalma (elhagyható)

öntethez:
60ml olívaolaj
1 kiskanál tökmagolaj
1 kiskanál fehérborecet (én fügeecetet használtam, de lehet sherry ecet)
1 bő kiskanál dijoni mustár
1 kiskanál méz
egy kisebb vöröshagyma fele, apróra vágva
só, bors ízlés szerint

Elkészítés:


A megpucolt céklát egyforma, kb. 3 centis darabokra vágjuk, átforgatjuk az olívaolajban a kevés sóval és borssal, illetve a kakukkfűvel. Fontos, hogy egymás mellé helyezzük őket a tepsiben, ne egymásra. 
A 200 fokos sütőben addig sütjük, amíg puha nem lesz. Nem krémes, csak annyira puha, hogy a villát bele tudjuk szúrni. Ez körülbelül 50 perc.
Közben előkészítjük az öntetet.
Az apróra vágott hagymát, a mustárt, a mézet, a sót, borsot egy enyhén magas edénybe tesszük, hozzáadjuk az ecetet, összekeverjük, akár egy kézi habverővel, akár egy botmixerrel.
Lassan (vékony sugárban) hozzáadjuk az olajat. Fontos, hogy folyamatosan dolgozzuk hozzá. Egészen addig folytatjuk, amíg el nem kezd besűrűsödni az öntet. 
Adunk még hozzá fűszert, ha szükséges.
Az almát, narancsot, sajtot kb. egy centis darabokra vágjuk. A narancsból kicsöpögött levet utólag hozzáadjuk az öntethez. Ráhalmozzuk a gyümölcsöt a bébispenótra, majd meglocsoljuk az öntettel.

Trükkök, tippek, praktikák:


Rukkolával csináltuk, isteni volt! Kicsit édeskés, kell bele a sajt!