-3 szál, kisujjnyi vastag újhagyma, vékonyra karikázva, mehet a zöldjéből is
1+1 ek vaj
2 ek olívaolaj
fél tk őrölt római kömény
fél tk currypaszta vagy por
1 duci gerezd fokhagyma
30 dkg átmosott vöröslencse (nem a felezettet használom, azt nem szeretem)
5 dl alaplé (én a spárga szárából és egy kis hagymából főztem 5 perc alatt)
1 dl kókusztej
só, negyed citrom leve, bors
6-8 zöldspárga síp
Egy 2-3 literes lábosban, közepes lángon összemelgítem az egy ek vajat az olajjal. Rászórom a hagymát, finoman sózom és 3-4 percig kevergetve párolom. Egy kanál alaplével meglocsolom, hogy gyorsabban puhuljon. A lángot takarékra veszem, majd a hagymás alaphoz hozzáadom a fűszereket, 8-10 másodperc alatt átkeverem, majd ráreszelem a fokhagymát is, ezzel szintén pirítom 8-10 másodpercet. Ráborítom a lencsét, alaposan átkeverem az egészet, felöntöm az alaplével megsózom fél tk sóval és közepes lángon, 9-10 perc alatt, folyamatosan kevergetve majdnem puhára főzöm. Ekkor elzárom a tüzet, hozzákeverem a kókusztejet és hagyom állni 3-4 percet. Ha túl sűrűnek ítéljük, adjunk hozzá egy kevés vizet, majd melegítsük össze. Ha ügyesek voltunk, akkor nagyjából egyben maradtak a szemek és fogkeményre főttek. Citromlével, sóval, borssal ízesítsük. A sípokat megmosom, a fás végeit levágom. Egy-másfél centis darabokra aprítom, a fejeket egyben hagyom. Egy serpenyőben közepes lángon megolvasztom a vajat és két kanál olívaolajat, majd ráborítom az előkészített zöldséget. Sózom, borsozom és 2-3 percig közepes lángon pirítom. A főzelékkel tálalom. Adhatok hozzá csilipelyhet és pár csepp citromlevet is. Én fekete szezámmaggal szórtam meg és együtt pirítottam őket. Elég tartalmas kis kaja ez.