1 ek vaj
3 ek olíva olaj
1 fej vöröshagyma, finomra aprítva
1 gerezd fokhagyma reszelve
1+1 tk finomra aprított friss rozmaring
80 dkg édesburgonya tisztítva, kockázva
70 dkg zellergumó hámozva, kockázva
40 dkg céklagumó hámozva, kockázva
7 dl alaplé
só, frissen őrölt bors
fél tk balzsamecet
A sült zöldséghez fél dl olaj, fél kk só, chilipor
pirított tökmag, tökmagolaj (helyettesíthető bármilyen maggal, olajjal)
Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. A kockázott zeller és édesburgonya harmadát az összes céklával együtt borítsuk egy zacskóba. A fél deci olajat a sóval, chilivel és egy teáskanál finomra aprított rozmaringgal keverjük össze, majd borítsuk a zöldségekre. Alaposan rázzuk össze, majd borítsuk egy sütőpapírral bélelt tepsire. Süssük 20 percig. Közben egy nagyobb lábosban olvasszuk össze a vajat az olajjal és dobjuk rá a hagymát. Finoman sózzuk, pirítsuk közepes lángon 2 percig. Kevergessük. Adjunk hozzá egy-egy kanál vizet, hogy gyorsabban puhuljon. Reszeljük rá a fokhagymát, szórjuk rá a maradék rozmaringot és 10-15 másodpercig kevergetve illatosra pirítjuk. Adjuk hozzá a maradék zöldséget, sózzuk, borsozzuk, öntsük fel az alaplével és fedő alatt főzzük 20-25 perc alatt puhára. Pürésítsük, ízesítsük sóval, borssal, adjuk hozzá a balzsamecetet és a sült zöldségekkel, tökmaggal tálaljuk. Ha nem akarjuk, akkor csak a felét pürésítsük le. Így az alapunk is darabos marad!