Citromtorta - Habsipkás

Hozzávalók:


2 citrom
3 tojás
32 dkg kristálycukor
8 dkg liszt
5 dkg étkezési keményítő
1 tk sütőpor
2 tojásfehérje
10 g zselatin/ vagy 3 lap
500 g tejföl
4 ek citromlikőr
400 g tejszín

Elkészítés:


A megmosott citrom héját lereszeljük, levét kicsavarjuk.
2 tojást szétválasztunk, és a két fehérjét 2 ek hideg vízzel kemény habbá verjük. Közben beleszórunk 12 dkg kristálycukrot. A 3. tojást is szétválasztjuk, és a 3 tojássárgáját a habba dolgozzuk. Két adagban beleforgatjuk a keményítővel és a sütőporral elvegyített lisztet, majd margarinnal kikent, kapcsos tortaformába töltjük.
A 3 tojásfehérjét 1 tk citromlével keményre felverjük, és közben beleszórunk 12 dkg kristálycukrot. A habot hullámosan a tésztára simítjuk úgy, hogy körben 1 cm szabad sáv maradjon.
A habsipkás tésztát előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük. Amint a hab szép barna lesz, a sütő legfelső sínjére tepsit tolunk. A sütőből kivéve a karimától elválasztjuk, majd kihűtjük.
A zselatint az utasítás szerint feloldjuk. A tejfölt a maradék kristálycukorral, a citrom levével és héjával, valamint a citromlikőrrel ízesítjük. A zselatinba 3 ek krémet vegyítünk, majd a többi krémbe keverjük, és hűtőbe állítjuk. A tejszínt kemény habbá verjük, és a dermedő krémbe forgatjuk.
A tésztát keresztben kettévágjuk. Az alsó lap köré karimát pattintunk. Rásimítjuk a krémet, a habsipkás másik lappal befedjük, majd legalább 3 órára hűtőbe tesszük.
Tálaláskor porcukorral meghintjük.

Trükkök, tippek, praktikák:


sütési hőfok: 175 °C
sütési mód: alul-felül sütés
tepsi mérete: 26 cm átmérőjű cm