Cottage pie - pásztorpite

Hozzávalók:


50 dkg darált marhahús
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 kisebb sárgarépa
2 szál szárzeller
2 dl vörösbor
2 marhahúsleves kocka 3 dl vízben feloldva
1 evőkanál sürített paradicsom
2 evőkanál olaj

bors
kakukkfű
1 kg krumpli
5 dkg vaj
1,5 dl forró tej

Elkészítés:


Egy evőkanál olajon megpirítjuk a darált marhahúst, szétnyomkodjuk a kis gombócokat, minden oldalán átsütjük a húst, ízesítjük sóval, borssal, kakukkfűvel, majd kilapátoljuk egy tányérba. A serpenyőbe ismét olajat öntünk, és az apróra vágott zöldségeket puhára pároljuk. Érdemes valóban kicsire összedarabolni ezeket, hogy szép, egynemű ragut kapjunk a végére. Amikor ez kész, visszatesszük a serpenyőbe a húst, összekeverjük a zöldségekkel, beletesszük a paradicsompürét, majd ráöntjük a bort, és nagy lángon felforraljuk a masszát. Végül ráöntjük a húslevest, és lefedve 30-40 percig főzzük a ragut. Úgy ügyeskedjünk, hogy ne maradjon sok folyadék alatta, sőt, a magam részéről a szinte zsírjára sütött formációt részesítem előnyben. Időközben készítsük el a szokásos módon a krumplipürét, majd egy tűzálló tálba terítsük el a húst, kanalazzuk rá a pürét, villával cifrázzuk meg kicsit a tetejét. 200 fokos sütőben 20-25 percig, vagy a püré pirulásáig sütjük a cottage pie-t.

Trükkök, tippek, praktikák:


Az angol konyha ikonikus szereplője, eredeti nevén cottage pie. A 18. század óta van jelen az angol otthonokban, kétféle változatban készítik, a cottage pie marhahúsból, a shepherd’s pie bárányhúsból készül.