Kacsapecsenye párolt káposztával és knédlivel

Hozzávalók:


Almával töltött kacsa
Hozzávalók:
1 szép kacsa
3 szem alma
2 dl húslé
1 dl vörösbor

bors
majoránna

Párolt káposzta
Hozzávalók:
1 fej vöröskáposzta
1 szép alma
2 nagy fej hagyma
1 dl vörösbor
örölt kömény
ecet
cukor

olaj

Knédli:
Lásd: Knédli recept a "Köretek"-nél

Elkészítés:


A kacsát megmosom, kívül-belül bedörzsölöm sóval, borssal, majoránnával, a hasüregét megtöltöm a meghámozott, cikkekre vágott almával. Berakom a kacsasütőbe, aláöntöm a húslevet és a bort, és forró sütőben, a saját kisült levével időnként megöntözve 2,5-3 óra alatt puhára, piros-ropogósra sütöm.

A káposzta külső leveleit eldobom, a többit apróra vágom, besózóm és egy kicsit állni hagyom. Ezután laskára vágom a hagymát, és olajon elkezdem fonnyasztani. Némi tűnődés után úgy döntök, hogy nincs kedvem a cukor karamellizálásával foglalkozni, hanem simán rázúdítom a káposztát, és utánaküldöm a lereszelt almát, a bort, a cukrot, a köményt és az ecetet, majd fedő alatt istenire párolom. Akkor zárom el a gázt, amikor a káposzta még éppen roppan, mert a kacsának még úgyis kell egy fél óra, és addig a káposzta a fedő alatt „beérik”.