Spenóttal és fetával töltött édesburgonya

Hozzávalók:


édesburgonya
néhány dkg feta sajt
két marék (bébi)spenót
egy gerezd fokhagyma

Elkészítés:


A burgonyát megmossuk, sütőben puhulásig sütjük. Ez jóval kevesebb idő, mint a hagyományos krumplinál, figyeljünk oda rá. Közben egy serpenyőbe tegyünk pár csepp olívaolajat, a szétnyomott fokhagymát néhány másodpercig futtassuk meg rajta, dobjuk rá a spenótleveleket. Keverjünk rajta egyet-kettőt, éppen csak kicsit össze kell töppednie a leveleknek. Ha kész a batáta, vágjuk hosszában félbe, kaparjuk ki óvatosan a belsejét egy tálba (az én példányomat egy darabban ki lehetett borítani a bőréből), törjük össze villával. Adjuk hozzá a spenótot, enyhén sózzuk meg a tölteléket. Kanalazzuk vissza a héjba az egészet, morzsoljunk rá fetát, és már ehetjük is! Pillanatok alatt elkészül, finom, és nem átlagos ebéd lesz a jutalmunk.

Trükkök, tippek, praktikák:


A batátáról…
Neve ellenére rendszertanilag nem rokona a burgonyának, csak a gumói alakja hasonlít rá. Az édesburgonya a fejlődő országokban igen gyakori táplálék, magas a C-, B2 és B6- valamint E-vitamin tartalma, gazdag olyan ásványi anyagokban mint kálium, a réz és a mangán, alacsony a zsír- és koleszterintartalma és neve ellenére cukorbetegek is fogyaszthatják.